Tízezer éves nyárutó
Fotó: Reuters
Szeretnénk előre elnézést kérni az olvasóktól: nehezen érthető cikkek következnek. De hát a tudósok sem értenek egyet abban, hogy az ember a felelős-e a globális felmelegedésért, vagy csak tehetetlen szemlélője a folyamatnak. Pedig nem először és nem is utoljára tartottak a világ vezetői csúcstalálkozót a klímaváltozásról. A napokban egyrészt New Yorkban gyűltek össze, az ENSZ-közgyűlés 64. ülésszaka előtt, másrészt Pittsburghben, ahol a világ meghatározó államai és az unió képviselői ugyancsak fontosnak találták napirenden tartani az éghajlatváltozás kérdését. Forradalmi eredményeket most sem produkáltak.
A szerencsés többségnek a család a biztonságot jelenti. Egy olyan nyugalmas szigetet a világban, ahol önmagunk lehetünk, ahol feltöltődhetünk. De vannak, akiknek erről a szóról a félelem, a rettegés, a megaláztatás jut eszükbe. Hazánkban évente több mint 11 ezer nyomozás indul családon belüli erőszak ügyében. Hová fordulhatnak segítségért a bántalmazottak? – ennek jártunk utána.
Az idén tavalyhoz képest összesen 187 milliárd forinttal kisebb bevételre számíthatnak a gazdák a kalászos gabona, a kukorica, a repce és a napraforgó nyomott ára miatt. Nincs is nagyon remény a változásra, hiú ábránd nagyobb vevőre, az árak látványos emelkedésére várni. Punktum: ez egy ilyen év lesz!
Mexikói nátha, sertésinfluenza és egyéb nevekkel illetik –megérkezett hozzánk és immár nálunk is végzi „küldetését” az A/H1N1 vírus. Április óta, mióta felütötte fejét Mexikóban az azóta világjárvánnyá kikiáltott új influenza, összesen csaknem háromezer életet követelt, legtöbbet a trópusi és Egyenlítő menti országokban.
Jó munkához idő kell – tartja a közmondás. Kivételek ugyan léteznek, ám aligha tartozik közéjük az Országgyűlés nyári ülésszakának végén, a Magyarországon termelt élelmiszerek védelmében elfogadott jogszabály. A köztársasági elnök szerint a jó szándékú, ám a sebtében összehozott szabályozás éppen azokat sújthatja, akiket védeni szándékozik. Az államfő aláírás előtt megfontolásra visszaküldte a törvényt a Tisztelt Háznak.
A rovat további cikkei
Újraindult a közlekedés öt, korábban bezárt vasúti mellékvonalon július elején. A Karcag–Tiszafüred, Lajosmizse–Kecskemét, Székesfehérvár–Komárom, Pápa–Csorna, Zirc–Veszprém szakaszokon három tucat település 350 ezer lakosa ülhet megint vonatra – tudósítónk az utóbbi vonal mentén járt.
A gazdálkodó ember egyik legnagyobb ellensége a jégeső. Védekezni eddig csak ott tudott ellene, ahol működött a jégelhárító rendszer. Jó húsz éve csak egy ilyen maradt az országban, pár hete viszont ismét fegyvereket állítottak csatasorba. Az ország hét pontján jégágyúk merednek az égre.
A villamos kereke alól jövő kacaj nem mindig őszinte – tartja a mondás. Ám humor nélkül nehéz elviselni az életet, a szűkös napokat meg végképp. Válság sújtotta évet zárunk, aminél még sötétebbnek ígérik a jövő esztendőt. Régi újságokban tallózva kiderült: az óévet rendre panasszal búcsúztatták, s panasszal fogadták az újat.