Nekünk a Balaton a Riviéra

Sokat aggódtunk a Balatonért. Először a rendszerváltás után, amikor a magyar turisták számára kinyílt a világ és elérhető közelségbe kerültek a Riviérák. A berlini fal lebontását követően is megrémültünk: már nem a tóparton akart randevúzni a keleti és a nyugati világ. Néhány éve pedig borzongással néztük, hogyan készül kiszáradni nemzeti büszkeségünk, és meddig pusztulnak benne tömegesen az angolnák.
Közben haragudtunk is a Balatonra. Mert az árak szemérmetlenül meredeztek az ég felé, miközben csapnivaló volt a szolgáltatás. Aztán történt valami. Mert amit ma látni, az egészen más…

Széllel szemben nem érdemes

Jobbra húzod, balra megy. Balra tolod, jobbra megy. Hátszél sem árt hozzá – a botnak látszó kormányt Pomucz Tamás vitorlázó Európa-bajnok nyomja kezembe Losta nevű vitorlásán. Jobb, mint egy esti egyetem – szól a fejemben Flipper Öcsi egykori slágere. S miután a bummnak nevezett alkatrész sem vág fejbe, és sikerül megcéloznom a tihanyi apátság dupla tornyát, már csak az a kérdés, nem dörgölődünk-e neki valakinek.

– Itt? – mered rám Tamás. Aztán kiderül, ha elvonatkoztatunk a pillanatnyi szélcsendes időtől és helytől, a felvetés nem alaptalan. A Balatonon rengeteg a vitorlás, számuk 8-10 ezer körül mozog, a kikötők telt házasak.
– Most kellene határt szabni létszámban és méretben egyaránt, mert egyre több a nagyméretű vitorlás. Pedig a tizenkét méter fölötti hajók egyszerűen nem a Balatonra valók.

Kellemesen hűt a menetszél, de a nap továbbra is tűz. Menekülésképp borúsabb vizekre evezünk: a törvényi szabályozás rendezetlenségéről beszélgetünk. A gutaütés itt már csak a kölcsönzőt is üzemeltető kapitányunkat fenyegeti, mikor megemlíti, hogy a tavon ringatózó fehér vitorlások közül bérlemény szempontjából minden második fekete. Attól sem leszünk vidámabbak, hogy szóba kerül: a vitorlásoktatásnak még a minimális feltételei sincsenek rögzítve, a kikötői díjak pedig meghaladják a külföldiekét. Míg egy közepes méretű, öt-hat férőhelyes vitorlás ára kétmillió, addig fenntartási költsége évente öt-hatszázezer forint.

Úri hobbi – mondhatnánk, de Tamás az ellenkezőjét állítja: – Mindenki számára elérhető, olcsóbb, mint a síelés. Csak nem kell ragaszkodni a saját vitorláshoz.
Kezdek már kiokosodni a témából, másfél órája beszélgetünk, Tihany azonban nem sokat közeledett. Hiába, a vitorlázás mégiscsak úri sport: időt kell rá szánni. Urizálás ide vagy oda, este hét óra van, visszafordulunk. A siófoki kikötőben Tamás elcsomagolja a vitorlát, én felírnék még néhány adatot, de kifogy a tollam. A vitorlásbajnok odanyújtja az övét és hozzáteszi:
– Legközelebb én kérem kölcsön a vitorlásodat…

Zimmer Feri végnapjai

Rég lehúzták már a rolót az utolsó balatoni kiadó garázs nem létező ablakán, de a magyar nem adja olyan könnyen fel. Retrofíling, vagyis nosztalgiázz! – szól a kampány a karfás, műbőr fotelekkel berendezett, ifjúsági szekrénysoros szállás mellett, amiben a heverő fejnél és lábnál egyaránt meghosszabbítható. A ház azonban a kutyának se kell. A vendég finnyás – pardon: igényes – lett.
– Új trend, hogy eljönnek személyesen megnézni a házat, mielőtt lefoglalnák – mondja Bors István, a fonyódi Alfa-Holding Iroda vezetője, aki harminc éve foglalkozik szobakiadással és jelenleg százötven házat menedzsel. Szombat van, turnusváltás, az irodában percnyi nyugalom sincs. Ám nemcsak a kolléganők pörögnek, fordult a kocka is: a maroknyi német turista, aki még a Balatonra jön, szívja a fogát a szállásdíjakon, a magyar viszont szemrebbenés nélkül költ. Igaz, nem a márka dől már számolatlanul, hanem az üdülési csekk. A háromhetes nyaralásokat pedig felváltották a pár napos kiruccanások és a hosszú hétvégék. És mikor hétágra süt a nap – mint ma –, akkor megérkeznek a spontán szálláskeresők is. Egyikük épp most lép be az iroda ajtaján:
– Nem foglaltam előre, tud valamit ajánlani? Egy éjszakára kellene – a hölgy kérdéséből kihallani: a kedvező válaszban már ő maga sem bízik. Fotós kollégám előző esti, siófoki szálláskeresési mizériája jut eszembe. Ekkor még nem tudhatom – bár sejthetném –, hogy másnap én fogok ugyanígy járni Badacsonyban. Talán e kényszerhelyzetekben bíznak azok is, akik nem akasztották még le a „Szoba kiadó – Zimmer frei” táblát. Mert a Balaton – legalábbis e júliusi kánikulai hétvégén – megtelt.