• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Az én képernyőm: Akik szembeszálltak

Szerző: Ujlaki Ágnes
Komolyan megharagudtak izraeli barátaim a fiúunokáikra. Amikor a nyolcvanas években a holokauszt idején átélt üldöztetésekről beszéltek nekik, a két középiskolás kamasz kissé lesajnálóan, értetlenkedve csóválta a fejét: „Miért hagytátok magatokat?” A nagyapa, Sándor, aki többször is megjárta a keleti frontot munkaszolgálatosként, és a nagymama, Magda, aki csak a csodával határos véletlen folytán menekült meg a Dunába lövéstől, felháborodva mesélték a fiúk butaságát. Pedig nem voltak buták: ezek a már Izraelben született, erős, magas, kisportolt, magabiztos fiúk, igazi „szabrék” – csak éppen olyannyira különbözött a sorsuk a kettővel-hárommal korábbi generációétól, hogy egyszerűen nem tudták beleképzelni magukat az ő helyükbe.

Pedig voltak olyanok is, akik nem „hagyták” magukat. Hanem ügyesen megszöktek, s ha kellett, bátran szembeszálltak a németekkel. Róluk szólt egy nagyon érdekes film, amit a Petőfi Tévén láthattunk, a Filmklub keretében. Az Ellenállók című amerikai játékfilm és az előtte-utána lefolytatott beszélgetés Vági Zoltán történésszel, a téma kutatójával, rávilágított egy már-már elfeledett momentumra a II. világháborúból: a Bielski-partizánok történetére. A valóságot hűen követő film az oroszok által 1939-ben megszállt kelet-lengyelországi területen játszódik a németek 1941-es Szovjetunió elleni támadása után. Négy zsidó fivér, akiknek szüleit megölték a németek, a közeli hatalmas erdőségbe menekül, amit gyerekkoruk óta úgy ismernek, mint a tenyerüket. Először 15-en verődnek össze, majd egyre növekszik a csoportjuk. A közeli város gettójából megszöktetnek több tucat embert, köztük betegeket, öregeket, gyerekeket. Mindez a parancsnok, a legidősebb fivér, Tuvia Bielski érdeme, aki – nem hallgatva a józan érvekre, miszerint a jövevények lelassítják, megbénítják a partizáncsoportot –, azt vallja: mindenkit befogadnak, aki menedékre szorul.

A hátországból átdobott szovjet reguláris partizánokkal kialakul valami együttműködés, de azok csak ímmel-ámmal segítenek, vagy éppen sehogy, vészhelyzetben pedig cserbenhagyják őket. De a fivéreket és a csapat többségét soha nem kapják el a németek. Három éven át kitartanak, a végére már 1200-an élnek a rengeteg mélyére húzódva, van saját kórházuk, iskolájuk, hús-, fém-, bőrfeldolgozó üzemük. A rejtőzködő városban, a földbe vájt kunyhókban, a német rajtaütésekkel szembeszállva, főleg télvíz idején kutya nehéz az élet, de szabad…

A több díjat is elnyert, izgalmas film nem idealizálja a partizánéletet. Nyíltan szól a környékbeli parasztok időnkénti kifosztásáról, a szexuális szabadosságról, az olykor előforduló fölösleges kegyetlenkedésekről, a szovjetek antiszemitizmusáról – így válik másmilyen partizánfilmmé, mint amilyeneket megszoktunk valaha, a régmúltban. A zsidó partizáncsapat története végig lebilincselő, nem kis részben köszönhetően a karizmatikus vezető, Tuvia szerepében Daniel Craignek. Két nagyobbik öccsét kiválóan jeleníti meg Lev Schreiber (a zabolátlan Zus) és Jamie Bell (a feladathoz felnövő Asael). Edward Zwick rendező úgy hozta létre a becsület és a bátorság e hősi eposzát, hogy egy pillanatra nem vált sem patetikussá, sem közhelyessé. (Ami, lássuk be, amerikai háborús filmeknél nem kis teljesítmény.)

A film után Vági Zoltán történész elbeszélte a négy fivér további sorsát. Hárman érték meg az öregkort, Amerikában. Tuvia csak a halála után részesült elismerésben, a Bielski-csoport története is akkor lett ismert. Vajon hány ilyen, különleges epizódja lehet még feltáratlan ezeknek az időknek?

S végül megdöbbentő adatot hallhattunk a történésztől: míg az I. világháború halottai között a katonák és civilek aránya 75:1, addig a II. világháború 50-60 millió áldozata között több volt a civil, mint a katona…