• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Az én képernyőm: Ártatlan gyilkosok

Szerző: Ujlaki Ágnes
Egyre gyakrabban szembesülünk a látvánnyal: kisgyerekek – de igazán kicsik! – kezében fegyver, kés vagy kispuska. S ahogy elbírják a Kalasnyikovot, hát az. Hír: négyéves kisfiút tanítanak ölni, nyolcéves kislány öngyilkos robbantó, hatéves fiúcska kaszál a géppisztollyal… Nem tudom, van-e ennél elborzasztóbb tény: ha nem tudja, mit csinál, azért, ha tudja, akkor azért. Utóbbi a legijesztőbb: képlékeny lelket, agyat átgyúrni úgy, hogy a gyermek dicsőségnek tartsa a gyilkolást…

Az Iszlám Állam fanatizált gyerekharcosairól még nincs szó a Gyerekkatonák című dokumentumfilmben, amelyet a DoQ-n vetítettek. Ezek a riportok néhány évvel ezelőtt készültek, amikor az ISIS-nek még híre-hamva sem volt. De már akkor is mintegy 300-400 ezerre becsülték a gyerekkatonák számát, akik főleg Afrikában – kisebb számban Dél-Amerikában, illetve Ázsiában – úgy harcoltak a helyi háborúkban, hogy fogalmuk sem volt, miért, kiért teszik. A film elkészítését Ishmael Beah személyes története ihlette. A ma már elismert író a Sierra Leone-i polgárháborúban harcolt.

A fiatalember elmondja, hogy szüleit a harcokban lemészárolták, őt pedig, számos társával együtt, az iskolából hurcolták el. Először teljesen megtörik, porrá zúzzák a kisfiúkat, majd újraépítik őket. Gyilkos ideológiákkal tömik a fejüket, mígnem a gyerekek is teljesen magukévá teszik a célokat. Kábítószerekkel erősítik őket. A kislányokat szexrabszolgáknak használják a katonai vezetők, de persze ők is kapnak fegyvert. Amelyik hat-hét éves vonakodik a fegyverektől, azt válogatott lelki és testi kínzásokkal kényszerítik.

Ishmael elmondta: egy idő után egyre természetesebbé válik számukra az ölés, semmit sem jelent az emberélet. A filmben egy 11 éves fiúcska dicsekszik azzal, hogy már két ellenséget is megölt. „Megtanítottak minket lőni, és hogy a szívre vagy a lábra célozzunk. A harcok előtt rizst kellett ennünk valamilyen fehér porral és szószt valamilyen vörös porral. Injekcióztak is minket. Én hármat kaptam. Az injekciók és a fehér poros rizs után úgy irányítottak, mint egy járművet, bármire képes lettem volna a kedvükért. Az ellenségeinkre kutyaként tekintettem, és csak az járt a fejemben, hogy le kell lőnöm őket.” S olyan kiskamaszt is látunk, aki már nem is dicsekszik, üres tekintetű gyilkológéppé vált.

Az Afrikában pusztító polgárháborúk, de mindenekelőtt az AIDS és az Ebola következtében 40 millió gyermeknek haltak meg a szülei. Ők aztán az utcán kallódtak vagy hamarosan meghaltak, a szerencsés keveseket pedig sikerült kimenteni. Ishmaelt is a UNICEF hozta ki a pokolból, egy harci cselekmény során keletkezett kavarodásban. Azóta tanult, könyvet írt sorsáról és küldetésének tekinti újra és újra felhívni a figyelmet a gyerekkatonák sorsára. Akik pedig egyre többen vannak, állítólag a mai háborúk kétharmadában vesznek részt. Mivel a háborúk túlnyomó többsége nem különböző országok közt zajlik, hanem országon belül, vallási, törzsi alapon területért vagy csak úgy, a semmiért.

És úgy látszik, egyre több ilyen kis ártatlan gyilkost vetnek be a világ 19 országában a hadurak, néhol pedig az állami hadsereg is. Mindent elrabolnak tőlük: az értékrendjüket, a tisztaságukat, az érzéseiket és mindenestül a gyerekkorukat.

Nem volt könnyű a film után elaludni.