Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Beállt a forint

2010. július 30. | péntek
Úgy tűnik péntek hajnali nemzetközi pénzpiaci mozgások alapján, hogy beállt a forint. Vagyis nem igazán várható nagyobb mozgás már: két-három nap óta nem mozdul az árfolyam.

A hét utolsó kereskedési napjának reggelén úgy tűnik, hogy a forint ma már nem fog lényegesen elmozdulni mostani szintjéről. Napok óta ez a helyzet – melyet a svájci frankhoz mért gyengülés tört csak meg -, a forint alig mozog a nagy pénznemekhez viszonyítva.

A mai reggel árfolyamalakulás a következő: egy eurót a nemzetközi elektronikus piacon 284 felett, egy dollár 217 felett, egy svájci frankot pedig csaknem 210 forintért lehetett jegyezni. Ez az jelenti, hogy az euróhoz és dollárhoz képest pénzünk értéke nem nagyon változott két nap óta, egyedül – és ez rossz hír a magyar adósok többségének – a svájci franknál vagy 2-3 forintnál nagyobb változás. A ma reggeli 210 körüli árszint 5-7 forintnyi eltérést, gyengülést jelent. A hét elejei jobb frank-átváltási szintek igazából az alpesi ország valutájának átmeneti gyengüléséből eredtek. Mára a frank ereje visszatért, így erősödhetett az átlagot meghaladó mértékben a forinttal szemben is.

O. Horváth György
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Gyuszi bácsi és Imike története a filmvászonról beköltözött a színházba, most pedig országjáró turnéra is indul. A Sose halunk meg című musical főszerepében ismét Koltai Róbert látható, aki rendezőként is jegyzi a produkciót.
A táblázatból kitűnik, hogy újhold előtt a csökkenő holdig (utolsó negyed), illetve újhold után a növekvő holdig (első negyed), valamint a telehold (holdtölte) előtti és utáni egy-egy napon érdemes leginkább a vízparton a bot mellett üldögélni.
Nyaralás utáni visszarázódás első állomásaként szeptember 3-5. között kerül megrendezésre a SzeptEmber Feszt, mely a Népligetbe várja az érdeklődőket.
A boldog kismamák és kispapák alig várják, hogy végre a karjukban tarthassák kisbabájukat. Nem is sejtik, hogy az igazán nehéz pillanatok még csak ezután következnek. Többségük ugyanis alig négy órát tud zavartalanul pihenni éjszakánként a csecsemő sírása miatt.
Már jó ideje folyik az a játék a két legnagyobb kereskedelmi csatorna között, hogy minden saját műsorukat egymásra szervezik.