Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Csiszolódnak a Kemény-legények

2010. július 31. | szombat
Három, zsinórban megszerzett olimpiai aranyérem után, ha nem is generációváltás, de csapat-átalakítás zajlik a vízilabda válogatottnál. Kemény Dénes szövetségi kapitány és legénysége több mint egy hónapja kezdte a felkészülést, s újabb egy hónapjuk van a zágrábi Európa-bajnokság rajtjáig.

Miután több meghatározó játékos végleg vagy időlegesen visszavonult a válogatottságtól, újakat, főként fiatalokat hívott be a keretbe a kapitány. Csapatba épülésükhöz sok közös edzésre és minél több mérkőzésre van szükség, ennek jegyében a Margitszigeten elkezdett tréningeket követően Balatonfűzfőn folytatódott az erőgyűjtés.

Az elmúlt héten olaszországi nemzetközi tornán mérhették fel, miben kell még javulni a kontinensvetélkedőig hátralévő hetekben. Az öt meccs során két, korábban szinte mindig legyőzött vetélytárstól – Görögországtól és Németországtól – is vereséget szenvedtek pólósaink, a további meccseken aratott három győzelem ugyanakkor megmutatta: az átalakult gárda is képes lehet a korábbi sikereket megközelíteni.

E héten – immár itthon – a németek ellen szálltak vízbe Biros Péterék, hogy egyrészt visszavágjanak a legutóbbi vereségért, másrészt tovább csiszolják játékukat. A szolnoki találkozón jó teljesítményt nyújtva, nagy közönségsikert aratva 11-5 arányban diadalmaskodott a magyar csapat.

Augusztus 13. és 15. között Spanyolországban, 20. és 22. között pedig hazai környezetben, a Margitszigeten szerepelnek pólósaink felkészülési tornán, 29-én pedig rajtol az Európa-bajnokság. Zágrábban élesben bizonyíthatják a régi és az új fiúk, hogy ők is Kemény-legények – azaz a kapitány a londoni olimpiára is kalkulálhat velük.

Szőrös Zoltán
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Gyuszi bácsi és Imike története a filmvászonról beköltözött a színházba, most pedig országjáró turnéra is indul. A Sose halunk meg című musical főszerepében ismét Koltai Róbert látható, aki rendezőként is jegyzi a produkciót.
A táblázatból kitűnik, hogy újhold előtt a csökkenő holdig (utolsó negyed), illetve újhold után a növekvő holdig (első negyed), valamint a telehold (holdtölte) előtti és utáni egy-egy napon érdemes leginkább a vízparton a bot mellett üldögélni.
Nyaralás utáni visszarázódás első állomásaként szeptember 3-5. között kerül megrendezésre a SzeptEmber Feszt, mely a Népligetbe várja az érdeklődőket.
A boldog kismamák és kispapák alig várják, hogy végre a karjukban tarthassák kisbabájukat. Nem is sejtik, hogy az igazán nehéz pillanatok még csak ezután következnek. Többségük ugyanis alig négy órát tud zavartalanul pihenni éjszakánként a csecsemő sírása miatt.
Már jó ideje folyik az a játék a két legnagyobb kereskedelmi csatorna között, hogy minden saját műsorukat egymásra szervezik.