Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Légimentők figyelnek a gyermekekre

2010. február 08. | hétfő
Az idei évet a gyermekeknek szenteli a Magyar Légimentő Nonprofit Ktf. Jószolgálati nagykövetnek a televízióból és rádióból ismert Jaksity Kata műsorvezető-riporter állt melléjük. Az egész országban szerveznek programokat, ezzel szeretnék felhívni a figyelmet a gyermekbalesetekre.

Magyarországon évente sok ezer gyermek sérül meg közlekedési és háztartási balesetben – több száz igazán súlyosan, sőt az esetek jelentős része életveszélyes sebesüléssel jár.

– Az a tapasztalatunk, hogy a gyermekek e balesetekben a legtöbbször vétlenek, hiszen a felnőttek felelőssége, hogy vigyázzanak rájuk, másrészt pedig neveljék, oktassák, felkészítsék őket a balesetek elkerülésére – mondja dr. Túri Péter, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezetője. – Helikoptereink és személyzetünk jelenti szinte az egyetlen olyan segítséget, ami országosan elérhető. Sokszor nagy távolságot átívelve szállítják el a legjobb ellátást kínáló gyógyító helyre a kis sérülteket.

A légimentők az idei évet a gyermekeknek szentelik, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a megelőzésre. A gyermekekkel, tanáraikkal és szüleikkel megismertetik a legfontosabb veszélyforrásokat, felhívják a figyelmet az oktatás fontosságára, miközben a gyerekek is elmondhatják, lerajzolhatják, ők hogyan is élik meg a veszélyt.

– A programok a légimentő bázisaink köré szerveződnek  – tájékoztat dr. Válint Andrea szervező. – Országos rajzpályázat, rendhagyó osztályfőnöki órák, gyermeknapi programok, oktatás keretén belül írányítjuk rá a figyelmet a közlekedési és háztartási veszélyforrásokra. A programsorozat „zászlóshajója” debreceni helikopterünk lesz, mely különleges díszítést kap. A cívis várodbeli bázis ugyanis éves átlagban a legtöbb gyerekmentési feladatot hajtja végre.

A tervek valóra váltását az UNICEF New York-i központja is támogatja. Jószolgálati nagykövetükként a televízióból és rádióból egyaránt ismert Jaksity Kata műsorvezető-riporter szerepel, aki kétgyermekes anyukaként a magánéletében és a közszerepléseiben is fontosnak tartja e témát, műsoraiban pedig rendszeresen nagy figyelmet fordít hátrányos sorsú gyermekek életének bemutatására.

Bármelyik fotóra kattintva megnyílik a képgalériánk!

Borzák Tibor
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Gyuszi bácsi és Imike története a filmvászonról beköltözött a színházba, most pedig országjáró turnéra is indul. A Sose halunk meg című musical főszerepében ismét Koltai Róbert látható, aki rendezőként is jegyzi a produkciót.
A táblázatból kitűnik, hogy újhold előtt a csökkenő holdig (utolsó negyed), illetve újhold után a növekvő holdig (első negyed), valamint a telehold (holdtölte) előtti és utáni egy-egy napon érdemes leginkább a vízparton a bot mellett üldögélni.
Nyaralás utáni visszarázódás első állomásaként szeptember 3-5. között kerül megrendezésre a SzeptEmber Feszt, mely a Népligetbe várja az érdeklődőket.
A boldog kismamák és kispapák alig várják, hogy végre a karjukban tarthassák kisbabájukat. Nem is sejtik, hogy az igazán nehéz pillanatok még csak ezután következnek. Többségük ugyanis alig négy órát tud zavartalanul pihenni éjszakánként a csecsemő sírása miatt.
Már jó ideje folyik az a játék a két legnagyobb kereskedelmi csatorna között, hogy minden saját műsorukat egymásra szervezik.