• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Fagyhalálok december végéig - borzasztó adat

Szerző: Munkatársunktól
Ősztől december végéig negyvenen fagytak meg Magyarországon, közülük tizennyolcan otthonukban hűltek ki – írta közleményében a Magyar Szociális Fórum.

Évente mintegy 300 kihűléses eset történik az országban, de ezek egy részének nem a segítség hiánya az oka, gyakorta baleset, túlzott alkoholfogyasztás vagy kábítószer-használat idézi elő az életveszélyes helyzetet – nyilatkozta Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány módszertani munkatársa a nol.hu-n.

Megérkeztek a kemény mínuszok, a kockázat éjszakáról éjszakára nagyobb. Épp ezért a hajléktalanokat segítő szervezetek utcai szolgálatai is magasabb fokozatra kapcsoltak. A Krízisautó 24 órában működik, munkáját speciális utcai szolgálatok segítik. Többen és többet járják a fővárost, és ha kell, éjszakánként többször is felkeresik – meg persze pokróccal, teával, ruhával látják el – azokat az embereket, akik a nagy hidegben sem hajlandók bemenni a szállók vagy a melegedőhelyek egyikébe.

A szakember kérdésünkre közölte: Budapesten 900–1600 közé tehető azoknak a létszáma, akik az utcán, parkokban, kiserdőkben élnek.