Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Hazaárulás illegális mobillal?

Kivégezték a telefonálót
2010. március 09. | kedd
Mindeddig nem cáfolta Észak-Korea a szöuli Open Radio for North Korea (ORNK) rádió közlését: nyilvánosan kivégeztek egy észak-koreai munkást, amiért a törvényellenesen birtokolt maroktelefonjával a kommunista államban uralkodó helyzetről szivárogtatott ki információkat.

A kivégzett Csong olyan adatok átadásával próbálta – úgymond – aláásni az állami hatalmat, mint hogy mennyibe kerül a rizs és mi az ára egyéb élelmiszereknek. A rádió úgy tudja, hogy a koreai–koreai választóvonal déli oldalán egy északi menekült fogadta a hívásokat.

Hogy Csong mikor hajtotta végre a hívásokat, nem tudni. Azt viszont igen – azaz majdnem igen, mert Észak-Korea esetében semmi sem biztos –, hogy ő volt az első (reméljük, egyben az utolsó), akit a mobilokat illegálisan birtoklók ellen indított akcióban kivégeztek a kommunista országban.

Tudnunk kell, hogy Észak-Koreában a közemberek számára szigorúan tilos a mobiltelefonok használata. Először 2002-ben kísérleteztek a szolgáltatás bevezetésével, de 2004-ben betiltották, mert az ország északi részén egy – állítólag – Kim Dzsong-Il államfőnek szánt bombát mobillal hoztak működésbe. 2008 decemberében aztán ismét életre kelt a mobiltelefónia, bár a szolgáltatás csak a főváros, Phenjan területén érhető el. Persze, azt nem tudni, hogy a hárommilliós városban kinek van lehetősége a maroktelefon használatára – vélhetően az államapparátus tisztviselőin kívül keveseknek. Szerencsésebb „civileknek” csak a határvidéken lakók mondhatók, ahol csatlakozni lehet északon Kína, délen meg Dél-Korea mobilhálózataihoz.

Az a szörnyű, hogy Csong kivégzése mínuszos hírnek tűnhet a világ más atrocitásait figyelve. Mint ami például Nigériában a minap történt: Jos városában mintegy kétszáz embert – többnyire nőket és gyerekeket – mészároltak le bozótvágó késekkel. Vagy ami Mexikóban zajlik: a drogkartellek áldozatainak listájára hetente tucatnyi név kerül fel.

Nem jártam Észak-koreában, s vélhetően nem is fogok egyhamar. Biztosan feledhetetlen élmény lenne egy autók, telefonok, internet nélküli világot megismerni. De egyvalamit – bár meglehetősen kifordított módon – mégiscsak „köszönök” Kim Dzsong-Il elvtársnak és stábjának: tevékenykedésük nyomán mind a mai napig látható, hogy milyen is az élet egy személyi kultuszra épülő diktatúrában. Amelynek nincs sok köze nemcsak a kapitalizmushoz, de még a szocializmushoz sem. A mi környékünkön talán csak a román Kondukátor tudott némileg hasonlót produkálni – de ő már, hál’ istennek, a múlté.

A mobilom ezután mindig arra emlékeztet: nem csekélység, ha az ember arról beszélhet, amiről és azzal, akivel csak akar. Meg arra, hogy legalább ennyi szabadság megilletné a világ valamennyi polgárát. Még ha – „aljas módon” – elárulja is az ellenségnek, mennyibe kerül nálukfelé egy kiló rizs...

V. Kolos
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



A szezon egyik jeles debreceni idegenforgalmi látványossága a Mézeskalács Fesztivál, amit az idén immár harmadik alkalommal rendeznek meg a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban.
Ma hajnalban és reggel a forint kicsit gyengült mind az euróhoz, mind a svájci frankhoz képest. Igaz az utóbbi hetek legerősebb szintjéről indított ma a forint.
Idén sem marad el az ivádi Batyus Galopp. Az őrült versenyt, amire a lovat kivéve bármivel nevezhetnek, most szombaton tartják.
Július 29-30-án Felsőzsolcán, Ónódon, Szikszón és Sátoraljaújhelyen jogi tanácsadással, információkkal segíti az árvízkárosultakat a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.
Egyre elképesztőbb ötletektől hajtva buliznak a fiatalok, s közben nem jut eszükbe, hogy nemcsak az egészségüket, de szó szerint az életüket kockáztatják egy-egy vad akcióval…