Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Ismét viharfelhők Ukrajna felett?

2010. február 08. | hétfő
Viktor Janukovics 4-5 százalékos fölénnyel győzött az elnökválasztáson, Julija Timosenko pedig nem nyugszik bele a vereségbe. Ukrajnában megint jöhet a tüntetések, erőszakos összecsapások, a tereken felépített sátortáborok korszaka.

A ma még nem végleges adatok szerint Viktor Janukovics a szavazatok 48-49 százalékát, Julija Timosenko pedig a 45-46 százalékát szerezte meg. Nem lehetetlen azonban, hogy a hivatalos végeredmények legfeljebb csak 2 százalékos különbséget mutatnak majd. Timosenko már a választási kampányban beharangozta: az utcára viszi híveit, nem adja fel harc nélkül, esetleg bírósághoz fordul.

A választási végeredmény – akárhogy is alakuljanak a pontos számok – egy dolgot biztosan megmutat: a 2004-es dicsőséges narancsos forradalom vezetői eljátszották hitelüket, alig tudtak valamit tenni Ukrajna gazdaságával. Viktor Juscsenko, az egykori nemzeti hős, a leköszönő elnök a választás első fordulójában csak az 5. lett és kiesett. Julija Timosenko állandó harcban állt vele, akkor is, amikor éppen – mint most is – a kormányfői posztot foglalta el.

A narancsos forradalom után mindenki nagy reményeket fűzött Ukrajna demokratikus és gazdasági átalakításához – Moszkva pedig féltékenyen figyelt. Szó esett Ukrajna európai uniós tagságáról, sőt a távlatokban felmerült a NATO-csatlakozás lehetősége is. A Nyugatnak a 46 milliós piac nagy üzleti lehetőségeket kínál. Ezen kívül Ukrajnán át vezetnek a Nyugatot – Magyarországot is – földgázzal ellátó orosz vezetékek, az ország stabilitása kulcskérdés tehát. Ukrajna annak idején békésen szakadt el a szovjet-orosz birodalomtól, s mindenki azt várta, hogy ezzel utat mutat a többieknek is.

Aztán jöttek a fizetési nehézségek, a gázviták Moszkvával, a gazdasági összeomlás, a mérhetetlen korrupció: az acélipar megrogyott, a bruttó hazai termék (GDP) 16 százalékát vitte el tavaly a válság – de mindennél rombolóbbnak viszonyult a belviszály az egykori narancsos harcostársak között.

Viktor Janukovics, az orosz- és Moszkva-barát politikus pedig – egy teljes kör megtétele után – visszatért. A narancsos forradalom 2004-ben éppen azért robbant ki, mert Janukovics megnyerte ugyan az elnökválasztást, de ellenfelei szerint csalással. Janukovicsot elkergették a hatalomból – most pedig a szavazók megint elnökké választották.


Moszkva elégedett lehet, a Nyugat pedig belenyugvással szemléli az eseményeket, s csak abban bízik, hogy a stabilitást nem fenyegeti veszély. Ezért nem kívánja igazából senki a tüntetések, erőszakos összecsapások, tereken felépített sátortáborok újbóli korszakát.

A. Fodor György
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Gyuszi bácsi és Imike története a filmvászonról beköltözött a színházba, most pedig országjáró turnéra is indul. A Sose halunk meg című musical főszerepében ismét Koltai Róbert látható, aki rendezőként is jegyzi a produkciót.
A táblázatból kitűnik, hogy újhold előtt a csökkenő holdig (utolsó negyed), illetve újhold után a növekvő holdig (első negyed), valamint a telehold (holdtölte) előtti és utáni egy-egy napon érdemes leginkább a vízparton a bot mellett üldögélni.
Nyaralás utáni visszarázódás első állomásaként szeptember 3-5. között kerül megrendezésre a SzeptEmber Feszt, mely a Népligetbe várja az érdeklődőket.
A boldog kismamák és kispapák alig várják, hogy végre a karjukban tarthassák kisbabájukat. Nem is sejtik, hogy az igazán nehéz pillanatok még csak ezután következnek. Többségük ugyanis alig négy órát tud zavartalanul pihenni éjszakánként a csecsemő sírása miatt.
Már jó ideje folyik az a játék a két legnagyobb kereskedelmi csatorna között, hogy minden saját műsorukat egymásra szervezik.