Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Mangalicacsoki a Vajdahunyadvárban

2010. január 20. | szerda
Február 5-7. között immár harmadszor rendezik meg a nagy sikerű Mangalicafesztivált. Ahogy az elmúlt két évben, most is ezreket várnak a Városligetbe, a Vajdahunyadvár udvarára, ahol száz kiállító fogadja a vendégeket.

Szerencsére a mangalicának, a belőle készült finomságoknak már nem kell különösebb reklám, hiszen a vásárlók maguktól is rájuk találnak. Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke elmondta, hogy közvetlen kapcsolat alakult ki a tenyésztők és a fogyasztók között, így az évente felnevelt mintegy 50 ezer hízósertés fele háztól fogy el: élve vagy feldolgozva.

A jószágok másik felén két nagy húsüzem – a Pick Szeged és a törökszentmiklósi Surjány Hús Kft. – osztozik, méghozzá nagy sikerrel, hiszen termékeik keresettek itthon és külföldön egyaránt. A tenyésztői kedv is egyre nagyobb, azonban még mindig nincs annyi mangalica az országban, mint amennyit el lehetne adni. Bár a válság érinti az őshonos állatok tartóit is, de a mangalica élősertés felvásárlási ára 500 forint körül alakul, ami majdnem duplája az egyéb sertésfajták 250-300 forintos árának.

A mangalicát külföldön is egyre több helyen kedvelik, például az Egyesült Államokban és Japánban, ahol mostanában új terméket próbálnak bevezetni: ez pedig a mangalicacsoki, ami tulajdonképpen töpörtyűvel töltött csokidrazsé. Akinek szerencséje lesz, február első hétvégéjén, a Vajdahunyadvárban, a Mangalicafesztiválon megkóstolhatja.

Pethes József
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



A szezon egyik jeles debreceni idegenforgalmi látványossága a Mézeskalács Fesztivál, amit az idén immár harmadik alkalommal rendeznek meg a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban.
Ma hajnalban és reggel a forint kicsit gyengült mind az euróhoz, mind a svájci frankhoz képest. Igaz az utóbbi hetek legerősebb szintjéről indított ma a forint.
Idén sem marad el az ivádi Batyus Galopp. Az őrült versenyt, amire a lovat kivéve bármivel nevezhetnek, most szombaton tartják.
Július 29-30-án Felsőzsolcán, Ónódon, Szikszón és Sátoraljaújhelyen jogi tanácsadással, információkkal segíti az árvízkárosultakat a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.
Egyre elképesztőbb ötletektől hajtva buliznak a fiatalok, s közben nem jut eszükbe, hogy nemcsak az egészségüket, de szó szerint az életüket kockáztatják egy-egy vad akcióval…