• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Pengés börtönmunka - Márianosztrán, a fegyházban jártunk

Szerző: Guba Zoltán
MÁSODPERCENKÉNT CSAP LE döngve a présgép, s moccan alattunk a beton. Szólni felesleges. Gépet, dobbanást túlüvölteni nem lehet. Nézünk, figyelünk hát, körülöttünk jól beöltözött, sapkás, fülvédős emberek szorgoskodnak. Mosolyognak azon emberek magabiztosságával, akik tudják: hasznos munkát végeznek, a migránsok elleni pengés NATO-drótokat gyártják. Márianosztrán, a fegyházban járunk.

Gyoda-gyártás
Fotó:
Kállai Márton

Szép hely ez a Börzsönyben, esős időben sem barátságtalan. Még 1352-ben Lajos utasítására pálos szerzeteseknek épült. A ház és a templom büszkén dacolt az idővel. A kolostor rendeltetése 1858-ban megváltozott, s lett belőle hadikórház, majd női börtön. Sokat változtatni nem kellett, a kolostorban addig sem urizáltak: egy ágy, egy mosdó, ami az elmélkedéshez kell. Azután az ágyhoz még egy került, később a helyszűke okán emeletes is, arról ugyanis gondoskodni kell, hogy legyen hol álomra hajtania a fejét annak, akit büntetnek. Az egyház tiltakozott, húsvétkor még tisztes körmenetet sem tarthatnak. Hívők a börtönbe be nem mehetnek, de az 1950-es évek elején változtak az idők, rájöttek, tiltakozni felesleges. Kompromisszumot kötöttek, lett a körmenetből „félkörmenet”, rövidebb úttól a feltámadás még feltámadás maradt.

Építeni tudtak az ősök, állapíthatjuk meg, a vastag falak állnak, végül is 6-700 év nem nagy idő. Festése néhol megkopott, a tégla is kikandikál, de aki beköltözni szeretne, tisztasági festéssel megússza.

Nehéz ajtók nyílnak előttünk, s mintha tárlaton lennénk, képeket nézegetünk a hosszú folyosókon, Mayer Ferenc munkáit. Itt „vendégeskedett”, s nem volt ügyetlen, stílusa Munkácsy Mihályéra hajaz. Ideje is volt, meg koszt, kvártély, tehát éhen nem halt, mint állítólag Csontváry, akinek csak a halála után jöttek rá, ez az ember egy zseni.

Különböző emberek időztek itt, más-más okokból, volt például perzsa szőnyegszövő, aki alkotott akkorát, hogy kevés a terem, ahova a munkája beférne. Elszomorodott, amikor szabadult, hogy a szőnyeget nem viheti, itt befejezni nem tudja, pedig igyekezett, de úgy fél év munka még lett volna rajta. Akkori parancsnoka jó emberismerőként szelíden szólt: nyugalom, lehet, idővel visszajön, s befejezheti a munkát. És két év sem telt el, tényleg jött, dolgozott újra – nála boldogabb ember akkor kevés akadt: művész, ha ihlete van, a körülmény nem zavarja.

Munkáltak itt labdavarrók, gojzer stílusú márkás labdákat varrtak, majd a televízión a vb-t csodálták: amivel játszanak, azt én varrtam. S levélben megírták a családnak: hiányoztok, de időm jól telik, sokat munkálok, büszkék lehettek reám, ha hazaérek, mesélek.

A parancsnok szobájába tartunk. Biczó László büntetés-végrehajtási dandártábornok 32 éve börtönőrként kezdte a szakmát. Végigjárta a ranglétrát, ami ő nem volt, nem is létezik a végrehajtásban, lépegetett előre, ment, ahová vezényelték, itt nyolcadik éve parancsnok. Jelenleg 740 elítélt él itt, a többségük többszörösen visszaeső, van néhány életfogytiglanos is, sorolja. Minden elítéltet nem ismer, de nincs is közöttük televízióban megcsodált celeb. Úgy mondja, börtönszokás szerint itt búcsúzásképpen nem úgy köszönnek elítélttől, hogy viszontlátásra, hanem csak úgy, minden jót. Néhány „lakójáról” tudja, szabadulása után hamar visszakerül, nem biztos, hogy ide, lehet, egy börtönnel odébb.

A kihasználtságuk 135 százalékos, ezzel hozzák a nagy magyar átlagot, egy elítéltre itt sem jut a kívánt 4 négyzetméteres terület. Tény, mind több a perük a zsúfoltság miatt. Az állam veszít, fizet. De mit lehet tenni? Lassan már épülnek új börtönök, de 17 ezer embert nem lehet 13 ezer helyen elhelyezni. Ha elkészülnek az építkezéssel, legfeljebb hallgathatják a tiltakozást: miért van az, hogy egy rab jobban él, mint ők, akik nem vétettek? Mi ez, szanatórium?

Biczó amúgy minden apró sikernek örül. Úgy mondja, elítéltnek dolgozni ma már nem tisztesség dolga, hanem kötelesség. Itt a munkaképes elítéltek 91 százalékát foglalkoztatják, pedig nincs már itt labdavarrás, szőnyegszövés, kötél- és söprűfonás. Sőt, a kábelcsupaszítás is a múlté. Anno a rabok a műanyagot szedték le a drótról, aminek nagyjából annyi értelme volt, hogy az elítélt nem unatkozott. És nem agyalt, hogy szökjön vagy maradjon. (Itt a majdnem sikeres utolsó szökés az 1990-es évek elején történt.) Az elítélteket foglalkoztató Nostra Kft. bevétele évről évre nő, teszi hozzá Biczó.

Indulunk Szép Tamás bv. főhadnagy, reintegrációs tiszt (régen ezt úgy mondták, nevelőtiszt) nyomában, aki az intézetben sajtósként is működik. Megmutat mindent, amit lehet, válaszol arra, amire lehet. Segítőkész, de szigorú, ritka mosolyú ember. Nála ez afféle munkahelyi ártalom, szigort kell mutatni. A papírüzemhez tartunk, itt vécépapírt gyártanak, a faipari részlegben raklapot, rekeszt, csomagolóanyagot.

Aki raklapot gyárt, korán kel, mint L. Péter. Négy évet kapott rablásért. Olyat nem mond, hogy jó útra tér, soha ilyet nem tesz. Harmadjára ültetik le, volt már Sátoraljaújhelyen, ott varrodában munkált. Nyolc órát dolgozik, tisztán megkeres havonta 13 ezer forintot; haza is küldhetne belőle, de cigizik, óránként öt perc a szünet, ha van cigarettája, szívja, ha nincs, igyekszik úgy a másik mellé állni, füst neki is jusson. Jól tűri a börtönt, mondja, a családja is látogatja vagy hívja. De látott ő már kemény embert is összeroppanni, ha édesanyja meghal, felesége mást keres, vagy nehezen viseli, hogy a zárkában tizenöten alszanak. Jó meló ez, elfáraszt, sokat nem töpreng, az sehova nem vezet. A napi sétára még elmegy, de sportolni már nincs kedve. Örül, ha fekszik, pihen. Mi lesz kint? Például nem lesz kerítés; bent még azzal álmodik. Fél éve van hátra, mondja, ráér gondolkodni a kapuban, hogyan tovább.

K. Róbert sem először van bent. Előbb belekeveredett egy verekedésbe, négy és fél évet kapott, tejosztóként dolgozott itt. Aztán 12 év múlva rablásért ítélték hét évre; ha minden kedvezményt megkap, két hónap múlva szabadul, ha nem, van még másfél éve. Igyekszik jól viselkedni, a műszak után ebédel, nem zűrözik, a zárkában kártyázik. Fekvőtámasz vagy pötty a tét: aki veszít, fekvőtámaszt nyom vagy fogkrémből kap az arcára egy pöttyöt, az mulatságos. Kéri, azt is írjam meg, szeret olvasni is, azzal gyorsabban múlik az idő.

Egy műhellyel odébb állunk, itt készül a NATO-kerítés. Dübörög a présgép, a lemezt mintára darabolja, arra pengét sajtolnak, összecsippentik, feltekerik, és kész is. Ez az új sikertermék, nemzetközi igény is van rá. Kérdeznénk őket, milyen érzés elítéltnek kerítést készíteni. Bár amióta hallottam, árvíztől Vácott ők mentették meg a börtönt, a falakat, már semmin sem csodálkozom. Ide is jutott a kerítésből, de nem kizárt, ez régebben készült, és nem itt. Kérdeznénk, de egyikük se kíván fényképen mutatkozni, nyilatkozni. Annyit megsúgnak, börtönben alapszabály: elvegyülni, nem kiválni. Ezért aztán a zárkákat sem nézhetjük meg, mit szólnának az otthoniak?!

A kínált börtönkosztból pedig mi nem kérünk, mindennek eljön a maga ideje...