Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Sokat kockáztatnak a magyarok

2010. március 11. | csütörtök
A magyar vállalatok ötöde semmit sem tesz a kockázatos partnerek kiszűrése érdekében. Pedig tavaly a piacvesztés mellett a nemfizetések tépázták meg leginkább a cégeket.

A csökkenő forgalom és a szigorúbb banki finanszírozás mellett a nemfizetések elszaporodásával is szembe találták magukat a cégek tavaly − derül ki a Coface Hungary Hitelbiztosító legutóbbi felméréséből.

A megkérdezett több száz magyar vállalatvezető leginkább a piacvesztésben, valamint a nemfizetések elszaporodásában érezte meg a válságot. Negyven százalékuk számolt be forgalomcsökkenésről, emiatt sok vállalkozásnak stagnált vagy csökkent az árbevétele. Sok lett a veszteséges cég, és az eladósodottság tekintetében is romlott a helyzet. Drasztikusan megugrott a fizetésképtelenségi eljárások száma: tavaly 37 százalékkal több eljárás indult, mint egy évvel korábban.

Bagyura András, a Coface Hungary kereskedelmi vezetője szerint a banki finanszírozás beszűkülése miatt megnőtt a szállítói hitelek aránya, s ma már a gazdaságban lévő összes hitel 80 százaléka szállítói követelés. Ezek kezelése sok cégnek jelent erős kihívást. Bár a vállalatok igyekeznek szemmel tartani a kockázatos vevőiket, s a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetnek az adósok pénzügyi helyzetének rendszeres minősítésére, a tudatos kockázatkezelés még mindig nem annyira része a magyar vállalati kultúrának, mint Nyugat-Európában. A megkérdezett cégvezetők 20 százaléka például egyáltalán nem fordít energiát arra, hogy kiszűrje a kockázatos partnereket. Pedig érdemes lenne odafigyelni, hiszen a Coface adatai szerint ma már minden második magyar cég kimondottan vagy közepes mértékben kockázatos üzleti partnernek számít.

Nyugat-Európában a cégek körülbelül 10 százaléka, míg nálunk a vállalkozások csupán 2-3 százaléka veszi igénybe a követeléskezelő cégek szolgáltatásait. De nemcsak a külsős cégek megbízásával lehet csökkenteni a kinnlevőségeket, hanem a belső kockázat- és követeléskezelői gyakorlat fejlesztésével is: szabályozni kell, hogy az adott cégen belül ki, mikor, mit tesz ezérti – hangsúlyozza Dercze Zoltán, a Coface országigazgatója . A tapasztalatok szerint ugyanis a számla lejárata utáni első 2-3 hétben még nagy valószínűséggel beszedhető a teljes összeg, 90-120 nap után azonban radikálisan csökken a behajthatóság.

Romvári Orsolya
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



A szezon egyik jeles debreceni idegenforgalmi látványossága a Mézeskalács Fesztivál, amit az idén immár harmadik alkalommal rendeznek meg a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban.
Ma hajnalban és reggel a forint kicsit gyengült mind az euróhoz, mind a svájci frankhoz képest. Igaz az utóbbi hetek legerősebb szintjéről indított ma a forint.
Idén sem marad el az ivádi Batyus Galopp. Az őrült versenyt, amire a lovat kivéve bármivel nevezhetnek, most szombaton tartják.
Július 29-30-án Felsőzsolcán, Ónódon, Szikszón és Sátoraljaújhelyen jogi tanácsadással, információkkal segíti az árvízkárosultakat a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.
Egyre elképesztőbb ötletektől hajtva buliznak a fiatalok, s közben nem jut eszükbe, hogy nemcsak az egészségüket, de szó szerint az életüket kockáztatják egy-egy vad akcióval…