Lapszámok Szerzők Témakörök
Témakör Lovaglás


Bojkottot hirdettek a magyar fogathajtók, vagyis úgy döntöttek, hogy a fogathajtás nemzetközi szabályainak folyamatos, a magyar hajtókra nézve kedvezőtlen hatású változtatásai miatt az idei amerikai Lovas Világjátékokon megrendezendő világbajnokságon nem vesznek részt. A sportág egyik favoritjaként számon tartott magyarok távolléte vélhetően felhívja az illetékesek figyelmét a lehetetlen helyzetre.
2010. július 30. | péntek
Az idén a zord időjárás miatt elmarad a Hortobágyi Lovasnapok programsorozata. A szervezők a lovasnapokra szánt pénzből felújítják a viharokban tönkrement létesítményeket, illetve a az országos katasztrófaalapba adakoznak.
2010. június 26. | szombat
A világ legidősebb huszárja alighanem Kocsordon él. Katona Ernő most jár a kilencvenkilencedik évében, de ha lónyerítést hall, ma is visszafiatalodik azonnal nyolcvanat.
2010. május 30. | vasárnap
A tavalyinál is több programmal várja Nemzeti Vágtára a településeket a főváros június 2-6-a között. Az Országkonyha pedig magyaros étkekkel készül.
2010. május 29. | szombat
Lópokrócban fagyoskodtam, de a díszhintóba fogott Elek és Mester gőzölgött, mire visszaértünk a kocsikázásból a ceredi portára, ahol a ló szentség, a fogathajtás meg hobbi.
2010. január 13. | szerda
December 11-én Kincsem – Imperiál: Híres magyar versenylovak címmel kiállítás nyílik a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, ahol a két versenyló csontváza mellett a látogatók megismerhetik sikerük történetét és a magyar lótenyésztés múltját is.
2009. december 04. | péntek
December 4–6. között – péntektől vasárnapig – immár harmadszor kerül sor Budapesten, a Papp László Sportarénában az OTP Bank Lovas Világkupára.
2009. december 03. | csütörtök
Izsákon szeptember 11-13. között megelevenedik a vadnyugat. A Bács-Kiskun megyei településen rendezik meg a western lovasok nemzetközi versenyét.
2009. szeptember 07. | hétfő
Hogy egy gyermekkori élmény milyen hatással lehet a felnőtt életre, azt jól szemlélteti Kassai Lajos példája. A többszörös Guinness-rekorder, magas állami kitüntetésekkel elismert lovasíjásznak és íjkészítőnek Gárdonyi Géza műve adott életre szóló ösztönzést. Kassai ma visszavonultan él kaposmérői birtokán.
2009. augusztus 30. | vasárnap
A távlovas junior világbajnokságot történelmi környezetben, az európai arabló-tenyésztés egyik fellegvárában rendezik meg a szeptember 5-6-án.
2009. augusztus 30. | vasárnap




Előbb a cukor, most a kakaó ára robbant. Néhány hónap és tényleg luxus lesz a csokoládé?
Egyelőre nem tudja tárgyalni a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés, mert azt parlamenti vitára alkalmatlannak találta a mezőgazdasági bizottság. Megmenekültek a kistermelők?
Október 1-jéig megjelenik annak a támogatási pályázatnak a részletes feltételei, mely az élelmiszeripar fejlesztését szolgálja. Ez a lehetőség az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) a mezőgazdasági termékek értéknövelése címet viseli.
Lázadás vagy divatkövetés? Miért díszíti valaki tetoválással, testékszerrel magát? Mit tehet a szülő, ha kamaszkorú csemetéje úgy dönt: ő is belép a testüket ily módon ékesítők táborába?
Jómagam, mint sok vidéki ember, egy nagyváros – jelen esetben Szeged – kertvárosi részén nőttem fel. Anno sokat lapozgattam az újságjukat, mert szerettem, sok érdekes és szép cikket találtam, amelyek közel álltak hozzám.
Jönnek az aszteroidák, e viszonylag kicsi égitestek, melyeket lehetetlen idejében felderíteni – ám esetleg kiirthatják a jelenkor „dinoszauruszait”, az embert.