Néhány héttel ezelőtt Jancsikáról, a Hatvan városába majd’ beleveszett kiskutyáról írtunk, akinek egy idő után sötét felhők gyülekeztek feje fölött: egy reggel a lábát húzta, fején tenyérnyi beszáradt, véres seb volt. Valaki olyan erővel vághatta fejbe, hogy kilátszott a koponyacsontja.

A Kutyapostás folytatja a kis kutyalány, Fánika, múlt heti történetét. A mindössze négy hónapos kiskutyát pórázon vezette gazdája, amikor rájuk rontott egy póráz nélkül sétáltatott farkaskutya – a marcangolás nyomait kisebbfajta műtéttel lehetett csak eltüntetni. A németjuhász gazdája természetesen (!) nem volt ott a támadáskor, a messzeségből kiáltott oda Fánika ugyancsak lány gazdájának, hogy ugyan, kapja már fel a kutyáját. Nyilvánvalóan jó ötlet ez: egy őrjöngő farkaskutyával szembeszállni egy fiatal lánynak…

„Sokáig tart, amíg megérted, mi az, amihez jogod van az életben… Olyan bonyolult munka ez, mint lebontani egy székesegyházat.” (Márai Sándor: Az igazi)

Fánika vagyok, négy hónapos kutyagyerek. Az úttesten csatangoltam ázottan és éhesen, amikor a sok száguldó autó közül egyszer csak megállt az egyik. Kiszállt belőle egy lány – Ágika –, a karjába vett és hazavitt. Azóta van otthonom és családom, szeretnek, sokat játszanak velem; én vagyok a legboldogabb kiskutya a világon!

Nem, dehogyis akarom én bántani a kedves olvasót, aki szíve bánatát öntötte a Kutyapostás lelkére, de a három levél, amit elküldött, egy kutyatartó felelősségéről is szól. Mert a három levél egyben egy kiskutya végzetéről is szól.

Új barátot avat a Kutyaposta: Rudas Arankát, Hatvanból. Nemcsak kutyaszerető és -mentő, de – ígéri – időnként ír is. Íme, az első mű, amit köszönettel közreadok.

Két kis epizód következik most; a Kutyaposták sorában meglehetősen szokatlanul az egyik „macskás” lesz, de talán mindkettő hordoz magában némi, divatos szóval kifejezve, „üzenetet” is.

"Vésd a szívedbe, hogy minden nap legjobb nap az évben!" (szerencsesüti)

„És mindannyiszor, amikor csendes vízparti ösvényeken, poros országutakon vagy a nagyváros aszfaltján velem ballag, összes érzékével ügyelve arra, hogy el ne veszítsen, Ő a felmérhetetlen mennyiségű hűség és szeretet!” Konrad Lorenz, az etológia „feltalálója” szép idézetét tette meghívójára a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Vakvezető Kutyakiképző Iskola új tanpályájának avatására invitálva.