Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Hölgyeim! A férfiak nem szeretik a sminket!

2010. január 08. | péntek
A férfiak többsége nem szereti, ha egy nő festi magát. A fogakra kenődött és fényes rúzstól, a pirosítótól, a vastag alapozórétegtől, az összecsomósodott szempilláktól, a rikító szemhéjpúdertől és a rajzolt szemöldököktől pedig a legtöbb pasi hátán feláll a szőr.

A St Ives kozmetikai cég által készített felmérés szerint minden ötödik férfi azt szeretné, ha partnere kevesebb sminket használna, minden tizedikük pedig örömmel fogadná, ha kedvese egyáltalán nem festené magát.

S bár az urak többsége a természetes szépségre voksol, alig felük mert hangot adni ebbéli óhajának partnere előtt. Nem csoda: a hölgyek 12 százaléka maga is elismeri, hogy túl sok sminket ken magára, minden huszadik nő pedig azt is bevallotta, hogy erre már főnöke is figyelmeztette – mégis ragaszkodnak e szokásukhoz. Sőt, 15 százalékuk az ajtón sem szívesen lép ki smink nélkül, sokan pedig attól is rettegnek, hogy partnerük festetlen arccal látja őket.

– A nők nem azért sminkelik magukat, mert hódítani akarnak, inkább saját önbizalmukat szeretnék növelni – kommentálta az eredményeket a kutatást végző cég szóvivője.

Romvári Orsolya
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Már jó ideje folyik az a játék a két legnagyobb kereskedelmi csatorna között, hogy minden saját műsorukat egymásra szervezik.
Egy felnőttkori kompetenciákat vizsgáló felmérésből kiderült: hazánkban az alapkészségekkel rendelkező munkavállalókkal igencsak toleránsak a munkaadók.
A szúnyoglárvákat lakmározó hátúszó poloskák szaga lehet az új csodafegyver a bennünket csipkedők ellen.
A boldog kismamák és kispapák alig várják, hogy végre a karjukban tarthassák kisbabájukat. Nem is sejtik, hogy az igazán nehéz pillanatok még csak ezután következnek. Többségük ugyanis alig négy órát tud zavartalanul pihenni éjszakánként a csecsemő sírása miatt.
Hamarosan megjelennek az Öko-Kord Országos Nonprofit Kft. formatervezett gyűjtőedényei. A környezetvédelmi szervezet új szolgáltatása keretében különböző csomagolóanyag-fajták szelektív visszagyűjtése válik lehetővé a vásárlás helyszínén.