Szeretők egyszeregye
2008. június 04. | szerda
Nem korfüggő eljutni a csúcsra – állítják a szexuálpszichológusok –, akár idősebb korban is megtanulható. Merthogy tanulni kell. Persze nem akkora tudomány, mint az atomfizika: nem kíván annyi fejtörést, viszont annál több érzést, másikra figyelést, szeretetet.
 Szinte fölsorolhatatlan, menynyi jó származik a házastársi, partneri kapcsolatokra nézve a rendszeres, kölcsönös örömélményt nyújtó szexuális együttlétekből. Elégedettség, kiegyensúlyozottság, testi-lelki frissesség, gyógyír az együttélésből származó, elkerülhetetlen sebekre, a kapcsolat kiteljesedése, megerősödése – hogy a legfontosabbakat említsük. De csak akkor, ha a férfi és a nő egyaránt jó szerető. S hogy mi kell e fölülmúlhatatlan testi gyönyör eléréséhez? Nagyon sokszor kevesebb, mint gondolnánk: figyelmesség, szolgálatkészség, önzetlenség, és annak a tudata, hogy a másiknak örömet szerezni jó. A nemi egyesülés nem az ágyban kezdődik – ez a „tananyag” első tétele minden szexuális viselkedéstannal foglalkozó szakirodalom szerint. Nem ciki és nem is elcsépelt a mai fiatalember számára sem, ha virággal vagy valamilyen kis ajándékkal kedveskedik a nőnek. Akár a hétköznapokban is, de akkor különösen, ha a szexuális együttlét igényével érkezik haza. A jókedv, a figyelmesség, a simogatás, az ölelés mind-mind egy irányba mutató gesztusok: a hamarosan beteljesülő testi öröm felé. S a jó női szerető örömmel „veszi a lapot”: ő maga is figyelmesebb, előzékenyebb, bújósabb lesz. Mindeme finom előkészületeknek, vagyis az érzelmi egymásra hangolódásnak este az ágyban érik be a gyümölcse. Szexológusok tapasztalata, hogy a nők többsége nem hüvelyi orgazmussal, hanem a csikló ingerlése útján jut el csúcsra. A jó szeretők megbeszélik egymással, hogyan jó nekik, bátran élnek a tanítás-tanulás eszközével az ágyban is. A férfi ne röstellje megfogalmazni, hogy mire vágyik, a nő bátran irányítsa partnerét az együttlét közben a fülébe súgva, hogy följebb, lejjebb, lágyabban vagy erősebben. És a férfi, ha jó szerető, készséggel teljesíti. S az eredmény nem marad el: asszonya el fog jutni a csúcsra.
NŐK A CSÚCSON. A nők orgazmusa nem olyan automatikusan következik be, mint a férfiaké, akiknél ez együtt jár a magömléssel. Ezzel szemben a nőknél hosszabb ideig tart a csúcs, ráadásul képesek rövid időn belül többször is átélni. Az ő esetükben lényegében kétfajta orgazmus létezik: a hüvelyi és a csikló ingerlésével bekövetkező csúcs.
A ROSSZ FÉRFISZERETŐ
• szexuális potenciáját nem a nő, hanem csak saját maga kielégítésére használja
• hallott valamit harangozni a női ingerzónákról, de nem találja
• tisztában van az ingerzónákkal, csak nincs türelme, hogy a csúcsig vigye partnerét
• nem érzéssel ingerli a nőt, így nem kedvet csinál neki az aktushoz, hanem éppen hogy elveszi azt
• nincs ideje a szexre, mert az haszontalan időtöltés, nem úgy, mint a munka!
• szinte bármikor, éjjel és nappal képes magáévá tenni a partnerét anélkül, hogy egy fikarcnyit is törődne annak igényével.
(Az ismérveket Fritz Kahn híres könyvéből, A szerelem iskolájából válogattuk)
Valló László
 Előző 1 Következő
|
Vélemények
Border (10:26)
sompalinka (10:15)
sompalinka (11:17)
|