Lennél az anyukám?

Vékonydongájú, szőke kisfiú üldögél magában a Fészek Egyesület érdi átmeneti otthonának nappalijában. Ő itt a legfiatalabb lakó. Érdeklődve felnéz, mikor mellé telepszem, s megtudom, hogy különleges nevet visel: egy ókori hősét, aki oroszlánokat fogott harci szekere elé, úgy parádézott Rómában, s amelyet gyámi engedély híján sajnos nem írhatunk le. Egyelőre úgy tűnik, a névadással ki is merült az „extrák” sora, amit a hatéves gyerkőc eddig az élettől kapott. A családi házukat az adósság fejében eladták, a szülei elváltak, az édesanyja lemondott a fiáról, az édesapja pedig, aki három hónapja idehozta, néhány hete eltűnt, a gyámhatóság hiába keresi.
– Tegnap pedig hiányzott az apukám meg az anyukám, és sírtam. Mert nagyon fájt a szívem – tudatja a szőke fiú szinte hadarva. Aztán másra tereli a szót.
– Már tudok írni, pedig még nem vagyok iskolás – jelenti be. Kölcsönadom neki a tollam és a füzetem, hogy tessék, mutasson valamit. Ennyit ró a lapra: NEM. Így, csupa nagybetűvel…
Testi, lelki bántalmazás, szexuális visszaélés, elhanyagolás – többnyire ilyen okok miatt kerül egy gyermek az átmeneti otthonba, ahol legfeljebb egy évig lakhat – tudom meg Hell Szilviától. A Fészek Egyesület intézményvezetője szerint megesik, hogy a szülők kérésére költözik be a csemete, például azért, mert odahaza kikapcsolták a fűtést. Előfordul, hogy az anya is jön a kicsikkel. Most is akad ilyen család a tizennégy férőhelyes otthonban. Az átmeneti gondozás, melyet az önkormányzatokkal szerződve biztosít az egyesület, valójában ad még egy esélyt a szülőknek, hogy összeszedjék magukat. Az esetek háromnegyedében ez némi segítséggel sikerül, a Fészek munkatársai néhány hónap alatt „hazagondozzák” a csemetéket. Ha erre sincsen mód, akkor kezdődik az eljárás, melyben a civil szervezet együttműködik a gyámhivatallal, s a gyermeket átmeneti nevelésbe veszik, majd a szokásos ismerkedés után nevelőszülőhöz kerülhet. Talán így juthat majd újra családba a szőke kisfiú is, akire most felnőttre szabott teherként nehezedik a bizonytalanság.
„Két dolgot adhatunk a gyerekeknek – gyökeret és szárnyakat” – ígéri a Fészek Egyesület, melynek országos hálózatában 257 nevelőszülőnél 337 gyerek talált gondoskodásra. A neveltek harmada háromévesnél fiatalabb, tartósan beteg vagy fogyatékos.
Megélhetési fortélyt próbált leleplezni az az iromány, mely néhány hónapja körbejárta a világhálót. A nyomorban élő családból intézetbe viszik a nebulót, ám jön a megmentő testvér vagy keresztapa, s kiviszi onnan. A rokon felveszi a nevelőszülőnek járó illetményt, a nevelési díjat meg a családi pótlékot, majd a kölyköt fű alatt visszaküldi a valódi szülőkhöz. Aztán a havonta érkező állami pénzt „testvériesen” megfelezik. Vajon működik a trükk? – erről is érdeklődtünk a szociális tárcánál.
A minisztérium a szóbeszéd hatására minden megyében megvizsgálta azokat az eseteket, melyekben hozzátartozók lettek a nevelőszülők, de nem bukkantak visszaélésre – mondja Katonáné Pehr Erika. A Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztály vezetője szerint nagyobb megbecsülés jár a nevelőszülőknek, idén hosszú évek óta először emelkedett a járandóságuk. Szeretnék növelni azok számát, akik ezt hivatásos formában végzik. Várhatóan tavasszal kerül a parlament elé a gyermekvédelmi törvény módosítása, ennek szellemében egy-egy nevelő családhoz az eddiginél kevesebb csemete kerülhet, hogy nagyobb figyelmet kapjanak. Az elmúlt évtizedben megduplázódott a nevelőszülők száma az országban: 2007-ben 5554-en voltak, és 11856 gyerek élt náluk. Az állami gondozásba vett gyerekek 56 százalékát ilyen családban gondozzák, de Pest megyében 70-80 százalék az arány.
Nem feltétlen gonosztól való dolog, ha a nevelőszülőségre vállalkozók a megélhetésüket látják e munkában. Ha egyébként remekül végzik a feladatukat, ez önmagában nem baj – véli Kocsa Erika. Heves megye egységes gyermekvédelmi intézményének igazgatója megduplázta a nevelőszülői tanácsadók számát, többek között azért, hogy jobban gondozhassák a gyerekek vér szerinti családjait. Arra is megkérte a nevelő anyákat, hogy külön naplóba jegyezzék a kiadásaikat. Az újak kiválasztásánál igyekeznek még körültekintőbbek lenni. Nemcsak pszichológiai vizsgálaton esnek át a jelöltek, hanem a családjukban uralkodó hangulatot, a hozzátartozók viszonyát is feltérképezik. Azok a jelentkezők, akiket a helyi önkormányzat gyermekjóléti szolgálata életvitelük miatt nem ajánl, el sem kezdhetik a kötelező, 60 órás tanfolyamot. A nevelő családok gondozóhelyként működnek, azaz indokolatlanul nem adhatnak vissza még egy problémásnak tartott kamaszt sem – magyarázza az igazgatónő. Az a gyerkőc ugyanis, akit éveken át egyik helyről a másikra passzolgatnak, rengeteg lelki sérülést, gyászt szenved el. Hevesben az állami nevelésbe vett gyermekek nyolcvan százaléka roma, s évek óta egyre idősebbek kerülnek a rendszerbe. Egy jó nevelőszülő tehát megdolgozik a pénzéért: türelmesnek, toleránsnak kell lennie, ugyanakkor arról sem feledkezhet meg, hogy bármennyire megszerette a csemetét, sosem léphet a vér szerinti szülő helyébe.
„Menjetek innen, ő az én anyukám!” – így hessegette el a többieket még a pesti átmeneti otthonban az óvodás Emese, mikor a leendő nevelőszülője látogatóba érkezett hozzá. Mindezt Fekete Ferencné meséli, miután hellyel kínál szigetszentmiklósi lakásukban. Irigylem a fiatalasszony türelmét, hisz két kamasz gyerekének terelgetése nem szívta ki az erejét, sőt, egy apróbbat is befogadott.
– Ápolónő vagyok egy idősotthonban, így vigyáznom kell rá, nehogy kiégjek, belefásuljak. Talán meglepő, de ez a kicsi lány, aki fél éve van nálunk, még a feltöltődésben is segít – vallja be az asszony. Azért sem bánja, hogy rászánta magát a nevelőszülőségre, mert így tizenéves csemetéi láthatják, milyen keserves gyermeksorsok vannak. Ezért jobban megbecsülik a maguk rendezett családját. Most még kettesben vagyunk, a nagylány az óvodába indult Emeséért. A kezdeti testvérféltékenység hamar elillant, a 15 éves fruska gyakran pesztrálja a cserfes ovist.
Honnan jött Emese? Túl sok részletbe nem avat be Erzsébet, nehogy megbántsa a vér szerinti hozzátartozókat. Annyi azonban kiderül, hogy a kislányt hányta-vetette az élet. Mikor idekerült, nem ismerte a színeket, a főétkezéseket. Az ismeretlen arcoktól könnyen megrettent, megesett, hogy hirtelen ijedtségében a szék alá bújt. Az asszony fényképek sorát mutatja: szinte látszik, ahogy a gyerek a biztonságos, szeretetteljes környezetben lassan megnyugszik, kinyílik. Nos, az utolsó képeken már egészen felszabadult Emese. Ahogy egy négyéveshez illik, lelkesen mórikálja magát kollégám fényképezőgépe előtt is…
„Anyu! Nézd, mit hozott anyu!” – olykor ilyen mondatokra kapták fel a fejüket Iványi Zoltánék, a szokásos hétvégi találkozók után. Most is ilyen alkalmon vagyunk a zuglói művelődési házban, ahol szombat délelőttönként nevelőszülőknél élő gyerekek jöhetnek össze vér szerinti szüleikkel.
Iványiék – miután három felnőtt lányuk kiröppent – gondoltak egy merészet, s vállaltak három nevelt csemetét. Olyanokat, akik szeretetet sokat, ám ennivalót annál kevesebbet kaptak otthon. Lassan két éve, mikor hazavitték a szoba-konyhás pesti szükséglakásokhoz szokott kicsiket péceli házukba, az aprónép csodálkozva nyitogatta az ajtókat, s kezdődött a kérdezősködés.
– Ebben a szobában melyik család lakik?
– Hát mi.
– Na és ebben kik?
– Természetesen ott is mi… – magyarázta Zoltán.
A Fészek elnökhelyettese azt mondja: szerettek volna valami hasznosat tenni ebben a zaklatott világban. A felesége egy hajléktalanokkal foglalkozó intézményt vezetett, ám most gyesre ment a legkisebb leányzóval. Mariann alultápláltan, fejlődésében lemaradva érkezett hozzájuk. A nagyobbak, a 9 éves László és a 7 éves Heni is az első éjszakákon sírva riadtak fel álmukból, keresték a szüleiket, de ezek az emlékek egyre halványulnak.
– Mindenhol jó nekem – néz fel Lacika a társasjáték mellől.
Elárulja, arról álmodozik, hogy az apukája, akinek a lábát eltörte egy rázuhanó sírkő, majd elmegy orvoshoz, megműtik, aztán már nem kell kéregetésből élnie, hanem elmehet dolgozni, hogy ki tudják fizetni az elmaradt számlákat, s ők hazakerülhetnek. Valami ilyesféle csodában reménykedik az édesanyjuk, Tisza Kis Lászlóné is, mivel tart a kilakoltatástól. A 49 éves Mária tizenegy gyereket szült, de egy sincs velük: négyen felnőttek, négyen egy állami lakóotthonban élnek.
– Éjjel alig tudtam aludni, úgy izgultam, hogy láthatom őket – ezt már egy másik, harmincas anyuka meséli. Két lányával játszik a padlón. Karácsonyra hintalovat vett nekik. „Mióta megismertem azt az állatot” – így számolja az időt a fiatalasszony, pityeregve. Előző élettársa testileg, lelkileg terrorizálta, ő máig retteg tőle. Talán ez az oka, hogy újra és újra szétesik az élete: előbb anyaotthonba menekült a kicsikkel, majd maga kérte, hogy más gondoskodjon a gyerekeiről. Ne kelljen végigszenvedniük a balhékat…
Virág Eszter és Ida most egy budai családi házban cseperedik. Lassan egy éve Mátravölgyi Orsolya neveli őket, akit mindig is vonzott az önkéntes munkálkodás, ezért jelentkezett a Fészek nevelőszülői tanfolyamára. Az egyedülálló nő, aki édesapjával és bátyjával él, hirtelen egy elfoglalt családanya szerepében találta magát: munka után óvodába rohan, aztán jön a vacsora, mosdatás, fektetés. Nem is olyan könnyű ez, lepődött meg, de a nehéz pillanatokon szerencsésen túllendült. A lányokban óriási a szeretethiány, meséli, szeretnék, ha ő mindig a közelükben lenne.
Vargáné Pozderka Terézia a gyermekkori emlékeiben találja az okot, miért is lett nevelőszülői tanácsadó. Mikor a nagyszüleinél nyaralt, sok „lelencgyereket” látott, akiket ingyencselédnek használtak. Volt egy játszótársa az Árvácskák közül, de őt egyik napról a másikra visszaadták az intézetbe, mert nevelői „ráuntak”. Terézia arra gondolt: ha megnő, nem engedi majd, hogy ilyesmik történjenek. Az egyesületnél 19 család és 46 nevelt gyerek tartozik hozzá, rendszeresen látogatja, ellenőrzi, segíti őket. Csoda számára, ha azt látja, hogy a jó körülmények közé kerülő apróságok hirtelen fejlődésnek indulnak: kinő a hajuk, végre fogzani kezdenek.
Vannak helyzetek, melyek a tanácsadót is tanácstalanná teszik. Az egyik kislány babát kapott a vér szerinti anyukájától. Rögtön sietett vele a nevelőanyjához, s kérte, tegye el egy szekrénybe.
– Ez a tied. Miért raknám el? – csodálkozott amaz.
– Csak azért, hogy ha nagy leszek, s meglátogatom a gyerekemet a nevelőszülőnél, tudjak neki mit vinni.