Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Hegykőn nem panaszkodnak

2009. március 24. | kedd
Már-már hozzászokunk ahhoz, hogy manapság mindenhol panaszkodnak. Hegykő azonban kivétel. A Fertő-parti településen nem kell megszorító intézkedéseket hozni.
– Az idei évben valóban nem lesznek filléres gondjaink – néz optimistán a jövőbe Szigethi István polgármester. – Az idei költségvetést az önkormányzat 315 millió forintra tervezi, amelyből 25 millió a beruházások önrészét adja, és a vésztartalékunkat (10-15 millió forint), amit „családi ezüstnek” hívunk, állami kötvényekbe fektetjük be. Nagyon fontos bevételünk (60 millió forint) származik az idegenforgalmi adóból. Az iskola és az óvoda működéséhez az állami normatíván felül több tízmillió forinttal járulunk hozzá.

A mindössze 1370 lakosú üdülőfalu legjelentősebb bevételi forrása a turizmus. Hegykő legnagyobb vonzereje kétségkívül az 1971-ben épült és egész évben nyitva tartó termálfürdő. Az önkormányzat a helyi turisztikai vállalkozások fejlesztésére az idegenforgalmi adó egy részét pályázat útján már most is visszajuttatja a vállalkozásokhoz.

A vendégéjszakák száma 2008-ban meghaladta a százezret, ezzel a megyében Győr és Sopron mögött a harmadik helyen állnak.

– Országos viszonylatban – a hozzánk hasonló nagyságú falvakat nézve – bent vagyunk az első tízben – meséli büszkén a falu első embere. – Idén új termálkút fúrására készülünk.

A madárles és a kerékpáros-pihenő megépítéséhez már tavaly meglett a szükséges támogatás, ugyanakkor a hatmillió forintos önrészt az idei költségvetésben már betervezték. Emellett ugyancsak pályázati pénzekből elkezdődik a Fő tér rehabilitációja és parkosítása.

A Fertő tó körüli kerékpárút áthalad a községen, amely sok turistának vonzó, különösen Ausztriából. Hegykő része a Fertő–Hanság Nemzeti Parknak és a Fertő kultúrtáj világörökségnek.

Idén a település harmadszor jelent meg önálló standdal a turisztikai kiállításon. A kicsiny falu sikerének titka a baráti összefogásban, a családias környezetben rejlik, és abban, hogy egymást segítve tudnak fejlődni.
Bardi Marianna
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



A tavaly elhíresült szmogriadó-rendelet egyik előírása megtiltja a sárga környezetvédelmi plakettes – azaz matricás – rendszámú, magas károsanyag-kibocsátású autók behajtását a Hungária körgyűrűn belüli területre október 20. és március 8. között.
Ma kezdik el a H1N1 védőoltások beadását, a kismamákat kiemelten kezelve. Az azonban még mindig kérdéses milyen hatással is van az oltóanyag a várandós nők szervezetére és a magzatra, a döntést pedig a háziorvosokra és a kismamákra bízzák.
Egy szabálytalanul parkoló kocsihoz rendőrt és tűzoltó kellett hívni. Az utca jól szórakozott, az autósok kevésbé.