• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Az olvasó oldala - Csodák a dombtetőn

Szerző: Dulai Sándor
KRISZTIÁNT ÉS JUDITOT egy segítségkérő levél nyomán ismertem meg. Az Ausztriában élő házaspár pótnagymamát keres három gyermekéhez, mint levelükben hangsúlyozzák, „hosszú távra, és olyan igazit”. Kik ők, és hogyan kerültek egy osztrák tanyára?

Dél van, újra együtt a család
Fotó:
A szerző felvétele

Húsz kilométerre vagyunk az osztrák–magyar határtól, kis falvak közt, tanyás vidéken. Győrffyék öt éve laknak itt, az Őrség egyik legszebb részén. Krisztián 41 éves és végzettsége szerint informatikai mérnök, Judit 40, ő kertészmérnök.

Gyermekeik közül Olivér negyedikes, Oszkár elsős, Odette középső csoportos óvodás. A fiúkat iskolabusz viszi a faluba – a megálló egy kilométerre van –, a kislányért házhoz jön az ovibusz.

Judit és Krisztián is pesti, ott végezték mindketten az egyetemet is. Krisztián 15 évet töltött a távközlésben, részben külföldön, Judit pedig éveken át Bécsben dolgozott.

Két fiuk a Közel-Keleten született, ahol Krisztián hét évig volt egy cég alkalmazottja, Judit öt évig volt vele. Jólétben éltek, és ma is szívesen emlékeznek az olajországban eltöltött időkre, mégis elegük lett az egészből. Krisztiánnak az egyoldalú munkából, a hajszoltságból, mindkettőjüknek a szupervárosi, mesterséges környezetből, a „műételekből”, a csúcsmodern világ áldásaiból.

Úgy látták, hogy ez az életforma fenntarthatatlan, és azt akarták, hogy gyermekeik más körülmények, valódi értékek és élmények közt nőhessenek fel.

Judit kertészként mindig földre, növényre, a természetre vágyott, mégis ő volt, aki nehezebben döntött. Krisztiánt is féltette, hogy mi lesz vele, ha gyökeresen megváltozik az életük. De a férjét nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon bármitől. A házra az interneten akadtak rá, húsz hektár földdel együtt kínálták, egy tiroli családé volt, de több mint tíz éve lakatlanul állt. A 10 hektár szántó mellett – amelyet egyelőre bérbe adnak – 7 hektár erdő és 3 hektár legelő tartozik az egy tömbben lévő területhez.

S a ház körül van még hozzá egy hektár gyümölcsös is, főleg alma és szilva terem benne, de a körtétől a sárgabarackig vagy a szelídgesztenyéig van mindenük, ami honos errefelé. A birtokon a saját lakóházukon kívül még két tanya áll.

A dombtetőre épült ház ablakából, akármerre nézünk, fantasztikus a kilátás. A birtokuknak ma már jól ismerik minden szegletét, ezt megtapasztalhatom, mert nagy részét bejárjuk. Megállunk a völgyben a csermely partján, megnézzük a kutakat – az egyiket maguk ásatták, hogy legyen elég vizük –, elmegyünk a két tanyához, ahol majd pihenni, gyógyulni vágyó vendégeket szeretnének fogadni.

Suba komondor már messziről ugat bennünket, és éppen visszaérünk, mire megjönnek a gyerekek a faluból. Odette – aki már itt született – egyből a biciklijét kéri, úgy megy rajta, mintha mindig azon ült volna, pedig – ahogy édesanyja elárulja – most sikerült először egyedül elindulnia. Krisztián az új lakrészt mutatja, amely a pótnagymamának készül: 45 négyzetméter, szoba, konyha, fürdőszoba, teljes összkomfort.

A levélben azt írták: „Hosszú távra és olyan igazi pótnagymamát szeretnénk. Egy fiatal, energikus, nyugdíjas hölgyre gondoltunk (ha van pótnagypapa, az sem akadály), aki itt lakás és teljes ellátás fejében bekapcsolódhatna egy kedves, vidám, néha zajos család, három értelmes, mozgékony gyerkőc életébe, családtagként. Délelőtt megfőzne, délután meg eljátszana a gyerekekkel, amíg mi dolgozunk a gazdaságban, sétálhatnának a kerek erdőben, mesét olvasna nekik, énekelne velük..., ha kedve tartja, besegíthet a kertészkedésbe is.” Az ő szüleik sajnos nem jöhetnek ide, hogy velük lakjanak.

A tanyán még mindenütt az építkezés nyomai. Faaprítékkal tüzelnek, az aprítékot Krisztián készíti. Az öltöny helyett most munkásruhát visel. Lehet kőművesség, asztalos- vagy egyszerűbb ácsmunka, hegesztés vagy villanyszerelés, nincs, amit meg ne csinálna. Traktorra ül, dolgozik a markolóval, vezeti a régi NDK-s IFA teherautót. Személyautójuk egy húszéves Opel, de az a lényeg, hogy jól megy és házilag javítható. Reggelire kását, mézet, szárított almát, lekvárt, padlizsánból, hagymából, paprikából készült zakuszkát, zöldséget eszünk, a kenyeret maguk sütötték. Húst, tejet és iparilag feldolgozott élelmiszert nem esznek.

– A cél, hogy élelemben és energiában önellátóak legyünk – mondja Judit. – Minden táplálékunkat magunk szeretnénk megtermelni, a gyerekek a tízórait is itthonról viszik, és itthon ebédelnek. Itt nő a fa, amivel fűtünk, a víz sem vezetéken érkezik, az áramhoz van napcellánk. Nem volt egyszerű a váltás, de egyikünk sem bánta meg. Sőt!

Pedig alig több mint két évre rá, hogy ideköltöztek, derült égből jött a villámcsapás: Judit csomót talált a mellében. Most tart a küzdelem: kemoterápia, sugárzás helyett műtét, oxigén- és antitest-terápia, s az életmódváltás mellett talán számukra az egyik legfontosabb: a teljes értékű növényi táplálkozás. S Judit jól van, ezt az orvosi vizsgálatok is igazolják.

– Az életünk tele van csodákkal, mi meg tervekkel – mutat körbe, ahogy ott állunk az udvaron. – Éveken át úgy éltünk, hogy például a napkeltéről már azt se tudtuk, milyen. Itt meg ez az egyik legnagyobb élményünk. És minden nap hoz valami újat, a felfedezés, az együttlét örömét.