Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Fekete pedagógia

2010. július 04. | vasárnap
A fekete pedagógia a tanár minden olyan stratégiai tevékenységét, nevelési módszerét felöleli, mellyel akár egész életre szóló negatív élményekkel akadályozhatja diákjai szellemi és lelki fejlődését.

Ez a cselekedetsor nem feltétlen tudatos, hiszen fakadhat az oda nem figyelésből, netán a pedagógiai érzék teljes hiányából is. Vannak tanárok, akik tudatosan élnek vissza a pozíciójukból származó hatalmukkal, s keserítik meg tanítványaik diákéveit. Dr. Fodor László egyetemi tanár és pedagógiai szakember csokorba gyűjtötte a fekete pedagógia legjellegzetesebb és mindenképpen elítélendő hatásgyakorlási, negatív módon befolyásoló formáit.

Az idomító tanár igyekszik beidegződéseket kialakítani diákjaiban, amit leginkább parancsolgatással próbál elérni. A pedagógus–diák viszonyban a tanár igyekszik kizárni a diák tudatosságát, értelmét, akaratát, kreativitását. Pedig a pedagógusnak éppen az lenne a feladata, hogy a gyerekeket önálló gondolkodásra nevelje.

A félrenevelés vagy egyoldalú nevelés esetében nem ritka, amikor a pedagógus túlbünteti a diákot, ellenszenvet táplál iránta, kisebb-nagyobb mértékben megalázza a társai előtt – vagy totális megengedő magatartással nevel, s ez esetben korlátlanul szabadjára hagyja a gyermeket, elkényezteti és túljutalmazza. A túlbüntetés miatt sérülhet a gyermek önbecsülése, a túljutalmazás pedig az önbizalom túlzott megnövekedését eredményezheti.

Az indoktrinálás során a pedagógus csakis az általa helyesnek vélt felfogást hajlandó hangoztatni az óra keretein belül, s adott esetben – így a felelésnél is – ezt kéri számon, függetlenül attól, hogy elmélete már megdöntött, vagy nem racionális. – Úgy próbál valamilyen ismeretek, hitek, értékek, felfogások vagy ideológiák iránt elkötelezettségeket kialakítani, hogy elnyomja a tanulók kritikai gondolkodását és szabad akaratát, figyelmen kívül hagyja azok alapvető érdekeit, és megengedhetetlenül visszaél szabadságjogaikkal¬ – összegez dr. Fodor László.

A manipuláció összefügg az indoktrinálással. A manipuláló tanár tudatosan igyekszik lelki és szellemi értelemben is formálható diákjai értékrendszerét befolyásolni. Számos esetben beavatkozik a diákok életébe, figyelmen kívül hagyja a gyermek személyiségének autonómiáját.

A propaganda szorosan összefügg a manipulációval és az indoktrinálással is. A propagandista pedagógus elfogult elméletek, eszmék, felfogások terjesztését, valamint népszerűsítését szorgalmazza diákjai körében. A politikában ez létezhet, ám a tanár–diák viszonyban elfogadhatatlan.

A fanatizálás a manipuláció erőteljesebb változata. Ilyenkor a pedagógus felhevített, erősen negatív érzelmeken alapuló, vakbuzgó megszállottságot kíván kialakítani diákjaiban. Teszi ezt úgy, hogy a saját felfogását a lehető legpozitívabb fényben állítja be. Mindennek alapja lehet politikai, vallási, etnikai vagy kulturális jellegű.

A züllesztés, rosszra nevelés nem egyéb, mint erkölcsileg, etikailag helytelen dologra való tudatos és célirányos buzdítás. E módszer adott esetben a bűnözővé való nevelésig is elfajulhat.

Meglepő módon talán a nem nevelés a legkárosabb formája a fekete pedagógiának, hiszen rendkívül fontos, hogy a diákok megkapják a kellő figyelmet és törődést. A nem nevelő pedagógus közömbös, nem gyakorol felügyeletet a diákjai felett, fejlődésüket nem követi nyomon, sok esetben a teljes elhanyagolás a jellemző.

A fekete pedagógia eddig említett módszerei inkább a tanulók elméjének irányítására, illetve személyiségük súlyos befolyásolására irányultak. Végső esetben azonban nem riadnak vissza a testi fenyítéstől sem.

Hogyan vértezheti fel a szülő gyermekeit a negatív vagy fekete pedagógia eszközeivel szemben, hiszen elkerülhetetlen, hogy a diákok ilyen nézeteket valló és a gyakorlatban is alkalmazó tanárokkal kerüljenek kapcsolatba? A kulcs a családi fészekben rejlik. Nos, amennyiben a gyermek otthonról megkapja a kellő szeretetet, odafigyelést, törődést és elismerést, akkor ellenáll a negatív hatásoknak, így az iskolában őt ért sérelmekkel szemben is.

Szalontai Anna
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



A boldog kismamák és kispapák alig várják, hogy végre a karjukban tarthassák kisbabájukat. Nem is sejtik, hogy az igazán nehéz pillanatok még csak ezután következnek. Többségük ugyanis alig négy órát tud zavartalanul pihenni éjszakánként a csecsemő sírása miatt.
Amennyiben elfogadjuk a Bürghi-féle elmélet igazságát, miszerint ha több hasonló hatású gyógynövényt keverünk össze, akkor ennek hatása sokoldalúbb, mintha csak egyféle füvet használunk, nos, akkor érdemes minél többféle gyógyhatású növényt beszerezni és eltenni télire.
A fiúnevek közül a Bence, a Máté, a Levente, a Dávid és a Balázs hódit, a lányoknál pedig a Jázmin, az Anna, a Hanna, a Nóra és a Boglárka név a legnépszerűbb.
Már jó ideje folyik az a játék a két legnagyobb kereskedelmi csatorna között, hogy minden saját műsorukat egymásra szervezik.
Hamarosan megjelennek az Öko-Kord Országos Nonprofit Kft. formatervezett gyűjtőedényei. A környezetvédelmi szervezet új szolgáltatása keretében különböző csomagolóanyag-fajták szelektív visszagyűjtése válik lehetővé a vásárlás helyszínén.