Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Vitaminhiányos menzák

2010. március 09. | kedd
Jobb nem is tudni, mit eszik a gyerek a menzán – véli sok szülő. Pedig otthon érdemes vitaminbombával ellensúlyozni a meglehetősen gyér közétkeztetést.

A gyerekek hétköznapjaik nagyobbik részét az iskolában töltik, s többnyire menzakoszton élnek. A szülőnek érdemes odafigyelnie arra, hogyan egészítheti ki az ottani, egészségesnek nemigen mondható menüt – javasolja a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

Hogy egy felnőtt mennyire vigyáz majd az egészségére, az általában gyerekkorban eldől – figyelmeztetnek a szakemberek. Felnőtt korában is azokat az ételeket, italokat, ízeket keresi majd, amelyekkel gyerekként találkozott otthon vagy az iskolában. Ha a gyerkőc azt látja, hogy az otthoni asztalra mindennap kerül zöldség-gyümölcs, akkor maga is ezt szokja meg. Egy országos felmérés szerint általánosságban igaz, hogy a diákok túl sok zsírt, cukrot és sót tartalmazó menzaételeket ebédelnek. Zöldségféle, tejtermék, sovány hús és gyümölcs az ideálisnál csak jóval kevesebb alkalommal kerül a napközis asztalra. Ez pedig megvetheti a későbbi szív- és érrendszeri betegségek alapját – például a túl sok só hosszú távon magas vérnyomást okozhat.

Az iskolai büfékben a szigorítások ellenére is igen sok édesség kínálja magát, a kicsik pedig könnyen rákapnak a nyalánkságokra.A szülőknek és a pedagógusoknak a dietetikusok azt javasolják, hogy a kicsi gyerekeknek is próbálják elmagyarázni, melyek az egészséges ételek, és beszéljék rá őket, hogy ezeket válasszák. Ha a gyerkőc reggelente elvisz egy almát, este pedig bőséggel kap zöldséget és gyümölcsöt, ez az otthoni minta segít, hogy egész életére a szervezete számára hasznos fogásokkal barátkozzék meg.

A szakemberek tanácsai
♦ Adjunk otthon reggelit a gyereknek! Ez lehet például 2 dl narancslé, 1 szelet rozskenyér körözöttel, paprika.
♦ Lehetőleg tízórait, uzsonnát is hazulról vigyen! A táskájába tehetünk korpás kiflit egy doboz joghurttal, vagy egy müzliszeletet kis doboz, 100 százalékos gyümölcslével – esetleg egy adag otthon elkészített gyümölcssalátát.
♦ Az otthoni étlapot hangoljuk össze az iskolaival! Ha a menzán aznap tészta volt, vacsorára készítsünk zöldséges ételt, például rakott kelt.
♦ Mutassunk példát! Mit sem ér a rábeszélés, ha a nebuló tudja, hogy a legszívesebben mi is pörköltön és rántott húson élnénk.

Palágyi Edit
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Július 29-30-án Felsőzsolcán, Ónódon, Szikszón és Sátoraljaújhelyen jogi tanácsadással, információkkal segíti az árvízkárosultakat a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.
Nem irigylem a mai pályakezdőket – mondanám, ha idősebb lennék. De mivel én is pályakezdő vagyok, nem ezt állítom, hanem hogy félek egy kicsit.
A karácsonyi ünnepeken kívül még egy olyan időszaka van az évnek, amikor kifejezetten kellemetlen szinglinek lenni. Ez pedig a nyár. Amikor mindenki a romantikus vagy éppen a családi nyaralását tervezi, bizony nehéz elmenni az utazási irodák kínálata mellett anélkül, hogy az ember lányának a szíve kicsit össze ne facsarodna. Legalábbis akkor, ha magányosan vág neki a forró hónapoknak.
Egyre elképesztőbb ötletektől hajtva buliznak a fiatalok, s közben nem jut eszükbe, hogy nemcsak az egészségüket, de szó szerint az életüket kockáztatják egy-egy vad akcióval…
Ha ökokuckó nyílik egy nagyváros szívében, oda illik bebújni. Már csak azért is, hogy megtudjuk, mit rejt e megnevezés. Mert a szórólap csak annyit árul el, hogy zöld lesz és élményközpontú. Meg interaktív és ökotudatos. Ráadásul játszóház.