Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Agyongyógyszerezett gyerekek

2009. december 29. | kedd
Különösen a kezdő szülők „betegsége”, hogy ha gyermekük kicsit is meghűl, ágyúval lőnek verébre: erősebb gyógyszert választanak, mint amit az a kis köhögés, orrfolyás indokolttá tenne. Pedig türelemmel, figyelemmel és egyszerű, kíméletes gyógymódokkal könnyen megszüntethetnék a bajt.

A túlzottan aggódó szülő fél betegnek látni gyermekét, ezért ha köhögni, tüsszögni látja, máris komolyabb gyógyszerhez nyúl. Mert mindjárt a legrosszabbra, erős vírusos fertőzésre gondol, s bedobja a népszerű szteroidos készítményeket. Amely tabletták és inhaláló szerek kétségtelenül hamar megállítják az orrfolyást és tüsszögést, de hosszú távon igen kockázatos az alkalmazásuk –  főként, ha gyakran élnek velük. Fiatal korban ugyanis nagyobb az ilyen készítmények szövődményeinek előfordulási esélye. Hasonló a helyzet az antibiotikumok használatával is: nem véletlen, hogy az orvosok csak a legvégső esetben írják föl ezeket.

A gyermekbetegségek által kiváltott túlzott szülői reakciókra legújabban egy kanadai kutatás hívta föl a figyelmet. Ennek során azt vizsgálták, hogyan gyógyítható a hét év alatti gyermekek enyhe légúti zavarokkal járó megbetegedése. Kiderült: nincs számottevő különbség a placebo szerekkel kezelt és a szteroidokat használó gyerekek között a gyógyulás tekintetében. Vagyis adott estben a kamillavirágos inhalálás, a citromos, mézes tea és a pihenés is meghozhatja a teljes gyógyulást!

A kutatók szerint mindez nem jelenti azt, hogy nem kell gyógyszeresen kezelni a megfázásokat, és hangsúlyozzák: legjobb, ha a szülő az enyhe tünetekkel járó betegségek kezelését is a házorvossal együttműködve végzi.

Valló László
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Valóságos vitamin- és enzimbombát jelentenek a szervezetnek a csírázó magvak. Érdemes kipróbálni, mindegyik növény mást és mást tud!
Mindene a munka – mondják az olyanokra, akik soha ki nem fogynak ki a tevékenységből. Nincs ezzel baj addig, míg valaki bírja erővel, idegekkel, s ki tud lépni, ha kell, a legfontosabb feladatokból is. De ha erre képtelen, a munka olyan kényszeres tevékenységgé válik, amitől akkor sem tud szabadulni, ha netán szabadságra megy.
Az utóbbi évtizedben a környezet- és légszennyezéssel arányosan egyre többen szenvednek tüdő- és hörgőbetegségben. A kórság nem válogat kicsinyek és felnőttek között.
Július 29-30-án Felsőzsolcán, Ónódon, Szikszón és Sátoraljaújhelyen jogi tanácsadással, információkkal segíti az árvízkárosultakat a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.
Egyre elképesztőbb ötletektől hajtva buliznak a fiatalok, s közben nem jut eszükbe, hogy nemcsak az egészségüket, de szó szerint az életüket kockáztatják egy-egy vad akcióval…