Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Gingko biloba: valóban segít?

2010. január 16. | szombat
Egy amerikai orvosi lapban, a JAMA-ban megjelentett tanulmány szerint azok az idősebb felnőttek, akik hosszú távon Gingko biloba tartalmú étrend-kiegészítőt szedtek, hogy lelassítsák az időskori “elbutulás mértékét”, valójában a marketing áldozataivá váltak.

A Gingko bilobát az agyi funkciók működésének megóvójaként ismerte meg a világ, amely olyan betegségek megelőzésében játszhat fontos szerepet, mint az Alzheimer-kór. A növény gyógyhatását vizsgáló legfrissebb tudományos kutatások az előbbi kecsegtető kijelentéseket nem támasztják alá.

A most napvilágot látott vizsgálatot az amerikai Pittsburgh Egyetem kutatói 2000 és 2008 között, 72-96 év közötti felnőttekkel végezték, akiknél nem, vagy csak kis mértékben volt észlelhető az agyi működés zavara. A 3000 fővel készült tanulmány során a résztvevők egyik része placebót kapott, a másik pedig Gingko biloba kivonatot tartalmazó készítményt.

A kutatás végeztével több módon is kiértékelték az eredményeket, melyek szerint sem általánosságban, sem specifikusan nincs arra bizonyíték, hogy a Gingko biloba javította volna az agyműködést, a memóriát vagy az észlelőképességet – tehát nem álítható tényként, hogy a Gingko biloba lassítaná az agyi funkciók romlásának mértékét.

Kovács Réka
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Valóságos vitamin- és enzimbombát jelentenek a szervezetnek a csírázó magvak. Érdemes kipróbálni, mindegyik növény mást és mást tud!
Mindene a munka – mondják az olyanokra, akik soha ki nem fogynak ki a tevékenységből. Nincs ezzel baj addig, míg valaki bírja erővel, idegekkel, s ki tud lépni, ha kell, a legfontosabb feladatokból is. De ha erre képtelen, a munka olyan kényszeres tevékenységgé válik, amitől akkor sem tud szabadulni, ha netán szabadságra megy.
Az utóbbi évtizedben a környezet- és légszennyezéssel arányosan egyre többen szenvednek tüdő- és hörgőbetegségben. A kórság nem válogat kicsinyek és felnőttek között.
Július 29-30-án Felsőzsolcán, Ónódon, Szikszón és Sátoraljaújhelyen jogi tanácsadással, információkkal segíti az árvízkárosultakat a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.
Egyre elképesztőbb ötletektől hajtva buliznak a fiatalok, s közben nem jut eszükbe, hogy nemcsak az egészségüket, de szó szerint az életüket kockáztatják egy-egy vad akcióval…