Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Rendszeres mozgással könnyebb a tanulás

2010. február 27. | szombat
A diákok számára a mozgás, a felfrissülés éppen olyan fontos része a tanulásnak, mint a felnőtteknek a munkahelyi felfrissülés. Csakhogy míg az utóbbiak ezt könnyebben megtehetik, addig a nebulok az órarend és a tanárok kiszolgáltatottjai.

A gyermekeknek túlságosan korai a nálunk szokásos reggel nyolc órai iskolakezdés. A napkezdő mozgást is be kellen hát iktatni a tanulás folyamatába.

A felnőttekéherz hasonlóan a gyermekek figyelme is lankad a nap folyamán. Amelyikük iskolaotthonos rendszerben tanul, reggeltől délután négy óráig a tanítási keretek közé „szorul”. Igaz, ilyen esetekben – a tanterv szerint – kötelező a tanítási órák közé szabadidős programokat is betervezni. Ha egy felnőtte napközben elálmosodik vagy mozogni támad kedve, relaxálhat, felállhat az asztalától. De ha a gyermek az órán teszi ezt, netán kikérezkedik a mosdóba, hamar rásütik a hiperaktív, iskolaéretlen bélyeget.

Sajnos kevés nevelő ismeri fel annak a fontosságát, hogy a tanítási órák monotóniáját némi mozgással, légzőgyakorlattal frissítse fel. Ha a nebuló nem mozog az igényének megfelelően, nem fogyaszt elegendő folyadékot, akkor agyi vérkeringése lelassul, elálmosodik, megfájdul a feje – így pedig a teljesítménye sem lehet megfelelő.

Amerikai és európai kutató neurológusok kísérleteikben megállapították, hogy a gyerekek iskolai teljesítménye jócskán megnőtt, ha legalább 20-30 percet gyalogoltak az iskoláig, s a tanítási órák szüneteiben a friss levegőn sétáltak vagy szaladgáltak, netán a tanórán pár percig tornagyakorlatokat végeztek. Az eredményeket minden esetben az agyhullámok mérésével támasztották alá.

Balogh Mária
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Valóságos vitamin- és enzimbombát jelentenek a szervezetnek a csírázó magvak. Érdemes kipróbálni, mindegyik növény mást és mást tud!
Mindene a munka – mondják az olyanokra, akik soha ki nem fogynak ki a tevékenységből. Nincs ezzel baj addig, míg valaki bírja erővel, idegekkel, s ki tud lépni, ha kell, a legfontosabb feladatokból is. De ha erre képtelen, a munka olyan kényszeres tevékenységgé válik, amitől akkor sem tud szabadulni, ha netán szabadságra megy.
Az utóbbi évtizedben a környezet- és légszennyezéssel arányosan egyre többen szenvednek tüdő- és hörgőbetegségben. A kórság nem válogat kicsinyek és felnőttek között.
Július 29-30-án Felsőzsolcán, Ónódon, Szikszón és Sátoraljaújhelyen jogi tanácsadással, információkkal segíti az árvízkárosultakat a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.
Egyre elképesztőbb ötletektől hajtva buliznak a fiatalok, s közben nem jut eszükbe, hogy nemcsak az egészségüket, de szó szerint az életüket kockáztatják egy-egy vad akcióval…