Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Hungaricum terem réten, mezőn

2010. február 19. | péntek
Vidéken akár ötvenezer embernek is adhatna munkát a gyógynövényágazat, értékesítési gondoktól pedig nem kellene tartani. Erről is hallhattunk a Gyógynövénykutató Intézet közelmúltban rendezett tanácskozásán.

A gyógynövényekkel történő gyógyításnak reneszánsza van szerte a világon, még a legnagyobb, szintetikus alapanyaggal dolgozó vállalatok is nyitnak a természet patikája felé. Az Európai Unió és Kína közös programot hirdetett a gyógynövénykincs és új gyógyszermolekulák feltárására. Ugyanakkor nagy gond az értékes fajok kihalása, az özönnövények (például vadkender, aranyvessző, selyemdohány) térhódítása.

Az értékes gyógynövényeket hazánkban sem hasznosítják kellőképpen, és a termesztés is csökkent, pedig valaha gyógynövény-nagyhatalom voltunk, mondta Pallos József Péter, a kutatóintézet igazgatója. A régi szép időkben tízezer tonna gyógynövény ment exportra, ma ennek csupán az egyötödéről beszélhetünk. Csökken a termelés, ugyanakkor nő az import. Pedig nincs az a mennyiség, amit ne lehetne eladni, ugyanis évente 6-10 százalékkal nő a világ gyógynövényfogyasztása.

Ráadásul vannak olyan növényeink, amelyek csak nálunk találhatók meg, ezért ezek hungarikumnak számítanak. Jól felszerelt és felkészült laboratóriumi hálózat áll készen, hogy az egyes tételeket megvizsgálja, és védjeggyel ellátott, kiváló minőségű termék kerüljön a piacra. Mindenkinek érdeke lenne, ha fellendülne az ágazat: először is több tízezer embernek adhatna munkát a gyűjtés, a termesztés és a feldolgozás.

Ma csupán néhány tucat feldolgozóüzem működik az országban, de akár ötször, tízszer több is megélhetne a piacon. A gyógynövényfogyasztás a társadalombiztosítás érdeke is, hiszen az egészség fenntartását, betegségek megelőzését szolgálja. Az abból származó export- és egyéb bevételek az államkasszát is bővíthetnék.

Mit csináljon az, aki ezzel szeretne foglalkozni? Nos, először is oktatáson, továbbképzéseken kell részt vennie, hiszen akár a gyűjtés, akár a termesztés speciális ismereteket igényel.

Cikkünk folytatását a Szabad Föld 7. számában olvashatják.
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



A gazdálkodó ember egyik legnagyobb ellensége a jégeső. Védekezni eddig csak ott tudott ellene, ahol működött a jégelhárító rendszer. Jó húsz éve csak egy ilyen maradt az országban, pár hete viszont ismét fegyvereket állítottak csatasorba. Az ország hét pontján jégágyúk merednek az égre.
Zuhogó esőben is megtartották a szőregi Rózsafesztivál felvonulását. Mert hazánk rózsatőtermesztő központjában még ilyen időben is hatalmas tömegeket vonz az, hogy vannak emberek, akik a lovas kocsiról rózsát dobálnak.
Nincs rossz idő, csak alkalmatlan felszerelés – sulykolom magamba az erdészek alaptézisét, miközben a szálalásos erdőgazdálkodás tapasztalatait tanulmányozzuk az országos erdészeti vándorgyűlésen.
Újraindult a közlekedés öt, korábban bezárt vasúti mellékvonalon július elején. A Karcag–Tiszafüred, Lajosmizse–Kecskemét, Székesfehérvár–Komárom, Pápa–Csorna, Zirc–Veszprém szakaszokon három tucat település 350 ezer lakosa ülhet megint vonatra – tudósítónk az utóbbi vonal mentén járt.