Bevezetik a mezőgazdasági oktatást a nemzeti tantervbe Ausztráliában. A legkisebbek ezentúl nem csak az agrárium környezetromboló hatásairól hallhatnak majd az iskolapadban, hanem azt is megtanulják, miért hasznosak a farmok.
A parlament mezőgazdasági bizottsága ma megszavazta Nemzeti Földalap ellenőrző bizottságának 5 tagját. Három új jelölt kapott bizalmat a honatyáktól, két eddigi tagot pedig újraválasztottak. Akadt egy kis vita is.
Jó hírt hozott a szeptember a hitelfelvételre készülő termelőknek. Az ősz beköszöntével bővültek a gazdahitel lehetőségei, és szeptember elsejétől az alapítványi hitelgaranciát is olcsóbban mérik.
Eddig kilenc ország támogatja a magyar földvásárlási moratórium meghosszabbítását, legalábbis ennyi nyilvánosan is bejelentette ebbéli szándékát. A magyar kormányzat az elmúlt hónapokban sorrá tárgyalta az ügyet uniós partnereivel, tegnap pedig elfogadta a Brüsszelnek szánt szakmai indoklását. Napokon belül hivatalosan is megküldjük kérelmünket az uniónak.
Már a harmadik hónapja töretlen az élelmiszerek áremelkedése a világban. Erre két éve nem volt példa és az akkori csúcsokat ostromolják a mosatni szintek. Eközben már több uniós országban visszaesett a fogyasztás, vagyis az emberek a válság miatt a hasukon spórolnak. Ha tudnak...