Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

A mangalica és az oroszok is nyerni fognak

2010. február 07. | vasárnap
A túltermelés után egyensúlyba került a mangalicapiac, több helyen egyenesen azt írták: túlélte a válságot. Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke szerint a belső átrendeződés jót tett az iparágnak, bár Oroszország rövidesen az egész húspiacot újraformálhatja.

Mezőgazdasági nagyhatalommá válik Oroszország a következő években, megszűnnek felvevőpiac lenni, inkább exportálnak majd - jósolta az AgrárHaszonnak adott interjújában Tóth Péter. A Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE) elnöke szerint a különlegességeket továbbra is el lehet majd adni a keleti nagyhatalomnak, de 2012 végére 90 százalékos önellátást szeretnének elérni a húsiparban, így a hagyományos termékeket aligha veszik majd meg. Miközben ma még sok belga, dán, holland, német termelő abból él, hogy a felesleget Oroszországba importálja, ez a lehetőség rövidesen megszűnik, új piacokat kell keresni. Az oroszok több százmilliárd eurós befektetéssel fejlesztik mezőgazdaságukat, és mindenhol genetikát és technológiát vásárolnak - állítja Tóth Péter, s hozzáteszi: az oroszok már őket is megkeresték, hogy mangalicaállományt vegyenek, de a MOE nem támogatja hazánk monopolhelyzetének felszámolását.

A mangalicapiac egyébként éppen mostanában kezd stabilizálódni. A kezdeti lelkesedés egyenetlen minőséget és túltermelést hozott, majd a válság miatt sokan kiszálltak, s az elmúlt években átalakult a mangalicatartás. Tóth Péter szerint most 10-15 nagyobb telep termel külföldi piacokra és nagyáruházaknak, emellett nagyjából 150 kistermelő látja el a helyi piacokat. Egyelőre nem cél a növekedés, annyit akarnak termelni, ami el is fogy, még ha itthon mostanában kevés mangalicahús marad is. A külföldi piacok ugyanis növekedőben vannak, Japán, Németország, Svájc, Ausztria mostanában kezdett nyitni a különlegességre, de a hús jó részét még mindig Spanyolországba exportálják, ahonnan érlelés után sok mangalicatermék távozik az Egyesült Államokba is. Új piac lehet a jövőben Dél-Korea, Kína, Thaiföld, Vietnam, Kambodzsa, Laosz, errefelé ugyanis jó pénzt fizetnek a zsíros, minőségi húsért. A szakember úgy számítja, 2011-2012 körül megindulhat a számbeli növekedés, ha arra igény is van a piacon - derül ki az AgrárHaszon interjújából.

Addig is igyekeznek népszerűsíteni a magyar különlegességet. Ennek fő fóruma az ingyenesen látogatható Mangalicafesztivál, melyet már harmadik alkalommal rendeznek meg ezen a hétvégén Budapesten, a Vajdahunyad várában - kóstolóval, főzőversennyel, élőállat-kiállítással és zenei programokkal.

Ilijin Kinga
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



A parlament mezőgazdasági bizottsága ma megszavazta Nemzeti Földalap ellenőrző bizottságának 5 tagját. Három új jelölt kapott bizalmat a honatyáktól, két eddigi tagot pedig újraválasztottak. Akadt egy kis vita is.
Bevezetik a mezőgazdasági oktatást a nemzeti tantervbe Ausztráliában. A legkisebbek ezentúl nem csak az agrárium környezetromboló hatásairól hallhatnak majd az iskolapadban, hanem azt is megtanulják, miért hasznosak a farmok.
Jó hírt hozott a szeptember a hitelfelvételre készülő termelőknek. Az ősz beköszöntével bővültek a gazdahitel lehetőségei, és szeptember elsejétől az alapítványi hitelgaranciát is olcsóbban mérik.
A boldog kismamák és kispapák alig várják, hogy végre a karjukban tarthassák kisbabájukat. Nem is sejtik, hogy az igazán nehéz pillanatok még csak ezután következnek. Többségük ugyanis alig négy órát tud zavartalanul pihenni éjszakánként a csecsemő sírása miatt.
Már jó ideje folyik az a játék a két legnagyobb kereskedelmi csatorna között, hogy minden saját műsorukat egymásra szervezik.