Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Az állam mindent vihet!

2010. július 18. | vasárnap
Ígéretéhez híven az új kormány az első teendő között átalakítja a magyar birtokpolitikát, s ezzel a hazai földpiacot is központi döntésekkel igyekezne befolyásolni. Döntően a kis és középbirtokok erősítése a cél, de egyben a nagyobb agrárüzemek működése ellen hathatnak a tervezett intézkedések.

Amennyiben a tervezett jogszabály-módosításokat elfogadja a parlament – márpedig a kormánytöbbség ezt valószínűsíti –, úgy már az ősztől kezdve minden termőfölddel kapcsolatos adás-vételt az állam fog ellenőrizni. Pontosabban a Vidékfejlesztési Minisztérium, melyhez átkerül a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA). Ennek öt fős Birtokpolitikai Tanácsa dönt minden nagyobb értékű földdarabbal kapcsolatban, azaz 100 millió forint, vagy 100 hektárnál nagyobb területet érintő adás-vétel engedélyezéséről. Az állam, azaz az NFA mindenkit megelőző elővásárlási jogot kap. Vagyis a szervezet dönt arról, él-e jogával. A földalapban lévő és oda bekerülő földterületeket aztán az NFA újra eladhatja, illetve bérbe adhatja, vagyonkezelésbe teheti, illetve cserék során értékesítheti.

Fazekas Sándor szakminiszter szerint mindez azt a célt szolgálja, hogy megakadályozzák a földspekulációt és a zsebszerződésekkel való visszaéléseket, megteremtsék a közcélú földkészlet-gazdálkodás feltételeit, földhöz juttassák a családi gazdaságokat, a szakirányú végzettséggel rendelkező agrárvállalkozókat, a fiatal, gazdálkodni akaró és gyermekeket vállaló családokat. És természetesen minden eszközzel befolyásolják a földárak és a haszonbérleti díjak alakulását.

Utóbbi annak fényében válhat igen érdekes feladattá, ha tudjuk, hogy a magyar kormányok – az előző és a mostani is – meg akarják hosszabbítani a jövő év májusáig szóló külföldiek és jogi személyek – gyakorlatilag különféle gazdasági társaságok – vételi moratóriumot. A legfőbb érv Brüsszel felé az, hogy még mindig nagy a távolság a nyugati és a magyar földárak között. Ennek csökkentésére kaptunk az uniótól a 2004. évi csatlakozáskor hét évre szóló moratóriumot. Most újabb három évet kérünk, vagyis ez azt jelenti, hogy a földbirtokpolitikát erős kézzel irányítani akaró kormánynak három év alatt kell legalább 2-4 szeresére kellene emelnie, amellyel párhuzamosan a bérleti díjak is ennyivel emelkedhetnek.

És itt a bökkenő: miként lehet ezt elérni úgy, hogy közben a kedvezményezetti kört földhöz juttatják. Olyan, egyáltalán nem tőkeerős vállalkozásokat, akik kicsinységüknél fogva eleve versenyhátránnyal indulnak nagyobb és sokkal jobban támogatott nyugati vetélytársaikhoz képest. Ennek részleteiről még nem nyilatkozott a kormány.

Arról viszont már kiszivárogtak hírek, hogy a Fidesz egyes agrárszakértői 300-ról 500 hektárra javasolja emelni az egy magánszemély által birtokolható termőföld maximális méretét.

De térjünk vissza a földtörvény módosításához. Az elővásárlási jog kiemelt gyakorlója tehát az állam. Őt követik a helyben lakó szomszédok, családi, magán és kisgazdálkodók, csak a legvégére sorolták be a társasgazdaságokat, vagyis a magyar mezőgazdasági termelés 50 százalékát adó nagyüzemeket. Amennyiben az állattartást nézzük, akkor az arány már 70 százalék. Vagyis az állattartás egy jó része lehetetlenülhet el néhány év alatt, amennyiben az elővásárlási jogával élnek a kedvezményezettek. Ez már a nagyüzemek érdekeit képviselő MOSZ főtitkárának, Horváth Gábornak a véleménye, aki elmondta azt is, hogy amennyiben a jogszabály-változtatást így fogadják el a képviselők – az ellenzék számos módosítást javasol a parlamentben –, akkor az Alkotmánybírósághoz fordulnak, s érdekeik képviseletét akár demonstrációkkal is megerősítik.

O. Horváth György
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



A parlament mezőgazdasági bizottsága ma megszavazta Nemzeti Földalap ellenőrző bizottságának 5 tagját. Három új jelölt kapott bizalmat a honatyáktól, két eddigi tagot pedig újraválasztottak. Akadt egy kis vita is.
Bevezetik a mezőgazdasági oktatást a nemzeti tantervbe Ausztráliában. A legkisebbek ezentúl nem csak az agrárium környezetromboló hatásairól hallhatnak majd az iskolapadban, hanem azt is megtanulják, miért hasznosak a farmok.
Jó hírt hozott a szeptember a hitelfelvételre készülő termelőknek. Az ősz beköszöntével bővültek a gazdahitel lehetőségei, és szeptember elsejétől az alapítványi hitelgaranciát is olcsóbban mérik.
A boldog kismamák és kispapák alig várják, hogy végre a karjukban tarthassák kisbabájukat. Nem is sejtik, hogy az igazán nehéz pillanatok még csak ezután következnek. Többségük ugyanis alig négy órát tud zavartalanul pihenni éjszakánként a csecsemő sírása miatt.
Már jó ideje folyik az a játék a két legnagyobb kereskedelmi csatorna között, hogy minden saját műsorukat egymásra szervezik.