• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Ez már a hét szűk esztendő

Szerző: O. Horváth György
EGYÁLTALÁN NEM BIZTOS, hogy az a spekuláns, aki most földet vesz, jó üzletet csinál. Az igazi gazdálkodó sem számíthat évekig nagy jövedelemre, az agrárárak tíz évvel ezelőtti szintre csökkentek, s még évekig így maradhatnak. A közeljövő kilátásairól Raskó György agrárközgazdásszal, egy nagyüzem tulajdonosával és vezetőjével beszélgettünk.

Raskó György
Fotó:
Németh András Péter

– Esik az olajár, esnek a terményárak is. A készletek nem várt mértékűre nőttek. Meddig tart ez a másfél éve kezdődött folyamat?

– Évekig elhúzódhat. Kis túlzással a hét szűk esztendő időszakát éljük, ebből tavaly lement az első, s az idén sem számíthat senki arra, hogy drágábban tud eladni. A gabona mellett a tej, a baromfi, a hús ára is a költségszint alatt van. Csak azok a termelők tudnak nyereséget csinálni, akik korábban beruháztak, világszínvonalú gépekkel dolgoznak, kevesebb élő munkaerőt használnak fel, és persze jól adnak el. Állítom, e kínálati időszak még évekig maradhat, a busás jövedelmek korát hosszú távra elfelejthetjük, pláne, ha az EU jelentősen csökkenti az agrárium támogatását 2021 után.

– Ekkorát tévedtek, akik árnövekedésben hittek?

– Évtizedes távlatokat nézve nem, egyre több ember lesz a Földön, enni kell. Kérdés, hogy milyen áron lehet eladni a terményt. Most annyit állítunk elő, amennyi elég. Nincs számottevő pluszkereslet. 350–400 millió ember él olyan országban, amely kőolajból, földgázból tartotta fenn életszínvonalát. Az arab országok, az oroszok, Venezuela, Brazília, Mexikó, KözépÁzsia egytől egyig bajban van, sok állam a csőd szélén táncol. Kína gazdasága is gyengélkedik. Éppen egy éve az USA-ban részt vettem egy tanácskozáson, akkor ott minden szakértő 60 dolláros hordónkénti olajárat prognosztizált. Tévedtek, hónapok óta 30 dollár körül mozog a jegyzés. Senki nem látta előre, ahogy a következményeket is csak sejtjük.

– És miért növekedett meg szinte minden termény készlete?

– Az ok ésszerű: kevesebbet importál mindenki. Az olajból nincs akkora bevétel. Ahol lehet, az élelmiszer-előállítást helyezték előtérbe, lásd Oroszország. Ebben van biztos bevétel, ha nem is nagy üzlet. Másrészt az olajárzuhanás miatt több százmillió tonna alapanyagra nincs szüksége az energetikai szektornak. 60 dolláros hordónkénti ár alatt már nem nagyon éri meg etanolt, biodízelt előállítani. A világon 150 millió tonna gabonát, 30 millió tonna cukrot használtak bioetanol előállításához, 25 millió tonna olajos magvat a biodízeléhez. Most szinte áll ez a piac.

– Ilyen árak mellett kinek éri meg agráriummal foglalkozni?

– A profiknak, a legversenyképesebbeknek. Azok, akik erre képtelenek, vagy tönkremennek, vagy – mint ami nálunk, Európában látszik – a fogyasztók pénzéből kapott támogatásokkal ideig-óráig fennmaradnak. Most még elvegetálhat az a magyar gazda, aki csak 4 tonnás búzatermést, 5 tonnás kukoricát vagy 2-2 tonnás napraforgót, repcét tud előállítani, mert a keletkezett veszteséget kompenzálja az uniós támogatás. De öt év múlva már nem fogja. Tavaly 335 milliárd forint területalapú támogatást kaptak a magyar gazdálkodók, míg az ágazati nyereség ennek a fele volt. Vagyis, ha nincs támogatás, akkor a többség veszteségesen gazdálkodna. Addig, tehát most kellene minden forintot fejlesztésre költeni, amíg még jön a brüsszeli pénz. A növénytermesztőknek áttérni a precíziós szántóföldi termesztésre, az állattenyésztőknek a korszerű technológiákra, komputerek által irányított termelésre. Meglátja, eljön még az az idő, amikor a mostani spekuláns földvásárlók könyörögni fognak a profi agrárvállalkozóknak, hogy műveljék az ő földjeiket is. Mert akkor már sokaknak csak nyűg és költség lesz a földbirtok. Sokan fel fognak hagyni a termeléssel, és a nyereségesen gazdálkodókhoz kerül használatra a föld 10-20 éven belül.

– Fel lehet készíteni a magyar gazdákat erre a változásra?

– Alig van rá idő, de a kormány nem hallja a jó szándékú figyelmeztetéseket. Sőt, intézkedéseivel ellene tesz. Itt van a földvásárlási akció. Most nagyjából 300 milliárd forintot vesz ki a gazdák zsebéből – még akkor is, ha sok ágazaton kívüli spekuláns vett földet –, s mindezt nem földvételre, hanem fejlesztésre kellene fordítani. Az a támogatás pedig, amit megpályáztat, igencsak kevés a technológia cseréjéhez. Az a kép sem reális, hogy több embernek ad majd munkát a mezőgazdaság: a profi technológia alkalmazása ez ellen hat, nélküle viszont nem maradhat talpon az agrártermelő. Az EU-ban is sokan fogják feladni, ahogy tették eddig is, nem csak nálunk. Amikor pedig csökken az uniós támogatás, azt hazai forrásból képtelenek leszünk pótolni, ugyanis a pénz a nyugdíjrendszerre és az egészségügyre sem lesz elég. Most kellene lépni, míg van jövedelem és támogatás is. Lajoskomáromban az elmúlt években vettünk 3 kombájnt 240 millióért, 6 traktort 240 millióért, munkagépeket 20–40 millióért, és fejlesztettük hozzá az informatikai, számítástechnikai rendszerünket. Összesen félmilliárdot költöttünk e célra.

– Megérte?

– Már most látom, hogy igen. Öt-hat év alatt meg fog térülni a beruházás, ugyanis a megművelt 2400 hektáron évente 80–100 milliót tudunk megtakarítani azon, hogy kevesebb növényvédő szert és vetőmagot használunk fel, s „helyre” szórjuk a műtrágyát, jobbak a hozamok. Kevesebb ember is kell ehhez, de aki ilyen géppel dolgozik, csak szakember lehet. Gondolja el, amikor egy traktorosunk elindul vetni, akkor 60–80 millió forintnyi értékű eszközrendszert húz maga után!

– Kevés szó esik itthon az USA és az Európai Unió közötti kereskedelmi megállapodásról. Milyen hatása lesz ennek?

– Ha az előbbiek még nem okoznának elég negatív hatást, akkor azt ez a megállapodás megteszi. Az Orbán-kormány most adta rá egyébként áldását, mert az országos érdek ezt kívánja. A magyar élelmiszergazdaságnak viszont ártani fog az amerikai olcsó gabona, kukorica, tej, marha- és sertéshús, baromfi. Legalábbis a mostani magyar versenyképességi, hatékonysági mutatók alapján ez látszik. Hogy a kormány mégis így döntött, annak egy magyarázata van, az autóipar. A hazánkban működő gyártók több autót tudnak majd Amerikába szállítani tőlünk, ez 2–3 milliárd dollár exportbevételt hozhat pluszban, ami az egész országnak jó. Az USA-ba menő agrárexportunk kicsi, évek óta 100 millió dollár körül mozog, és növekedésére a könnyítések mellett sem számíthatunk: az amerikai fogyasztónak sikk francia és olasz bort venni, svájci, francia, holland sajtot kínálni, de csak olyan terméket keres, amely prémium kategória. Kelet-Európából kell még nekik a vodka és a lengyel sós uborkakonzerv a hamburgerhez. A magyar cikkek közül csak a tokaji bor igazán érték, de annak exportnövekedése nem tétel ahhoz képest, amilyen és amennyi terméket majd az USA fog eladni Magyarországon. És Európában is. Ne legyenek illúzióink: az európai átlagfogyasztót ezután sem fogja nagyon érdekelni, ha az amerikai termékekben előfordul egy kis génmódosított alkotóelem. Főleg nem a szegényebb Kelet-Európában.

– Ilyen feltételek mellett megoldást jelenthet egy tényleges keleti nyitás?

– Lehetne, de úgy néz ki, hogy lemaradtunk, lemaradunk róla. Két éve tart a kölcsönös embargó az oroszok, Európa és Észak-Amerika között. Az orosz piac nem omlott össze, mert mi nem szállítunk oda élelmiszert. A kényszer miatt rátaláltak új szállítókra, Dél-Amerikára és Ázsiára. Ha fel is oldják az embargót – bár szerintem erre az idén nem kerül sor –, nehéz lesz onnan kiütni a piacot elfoglaló országokat. Ráadásul megint az ár kerül előtérbe, nem csak a dél-amerikaiakkal, de a lengyelekkel, dánokkal, németekkel, hollandokkal sem igen tudunk versenybe szállni sem alapanyagok, sem kész élelmiszerek terén. Ha csak nem változtatunk a magyar fejlesztéspolitikai prioritásokon.

– Az élelmiszeripar fejlesztésére gondol?

– Igen, de a kormány a lokális, helyi piacokra termelő mikroüzemek, kézműves egységek fejlesztését támogatja, a nagy, a mezőgazdaságot szolgáló, ipari méreteket elérő tej-, baromfi- vagy húsfeldolgozókat nem. A sokat hangoztatott 300 milliárdos élelmiszer-ipari támogatásból elenyésző összeget szánnak az utóbbiakra. Holott a nagyipar fejlesztése nélkül az ágazat bevétele stagnál, a megtermelt áru többségét gyarmati jelleggel alapanyagként exportáljuk. Az export már öt éve 8 milliárd euró, azaz nem fejlődik. A sok munkát igénylő élelmiszer kivitele ebből 30-35 százalék körül mozog. A helyi termékek a kiskereskedelmi láncokhoz sem képesek eljutni, oda is mennyiség és minőségbiztosítás kell! Egy-egy faluban persze megélhet egy kisüzem, például, ha a helyi közkonyháknak termel. Magyar élelmiszeripar nélkül viszont egyre nő majd az importélelmiszer a forgalom nagy részét adó bolthálózatokban. Ilyen ágazatpolitika mellett – ha akarjuk, ha nem – egyre kevesebb magyar termék kerül majd az asztalunkra.