2010. július 31. | szombat
Illegális, genetikailag módosított kukorica-ültetvényt vett blokád alá a Greenpeace. A fellépő hatóságok két magyar aktivistát is rács mögé zárt.
Vegyvédelmi öltözetet viselő aktivisták illegálisan vetett génmódosított kukorica táblát címereztek le Olaszországban - tájékoztatta a Greenpeace az MTI-t közleményben.
A rendőrség az aktivistákat letartóztatta, közöttük két magyar állampolgárt is. A Greenpeace az elmúlt héten vett mintát a veteményből, majd egy akkreditált laboratóriumban bevizsgáltatta.
A vizsgálat eredménye szerint a táblát a Monsanto MON810 jelű génmódosított (GMO) kukoricafajtájával vetették be, ami az olasz törvények szerint engedélyhez kötött - ismertette a zöldszervezet. Federica Ferrario, a Greenpeace olaszországi kampányvezetőjének nyilatkozata szerint akciójukkal a továbbszennyezést akarták megakadályozni, valamint felhívni a figyelmet a törvényi szabályozás lazaságára.
„A rovarokkal és a széllel nemcsak a szomszédos földek szennyeződhetnek el, hanem az ország más területeire is eljuthatnak a génmódosított pollenek.” – mondta.
„A Greenpeace ma megmutatta, mit kell tennie a hatóságoknak: elkeríteni, majd felszámolni az illegális génmódosított növényeket, és elkezdeni egy széleskörű mintavételezési és elemzési folyamatot.”