Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Jól bírták a tőkék Baranyában

2010. március 04. | csütörtök
A hó és a fagyok nem tettek említésre méltó kárt a baranyai ültetvényekben, és így minden remény megvan arra, hogy bő termést és jó borokat ad a 2010-es év.

Ez derült ki azon az évenként immáron hagyományos metszési bemutatón, amelyen ezúttal a kistermelőket hívták egybe a Pécsi Tudományegyetem szőlészeti és borászati szakemberei a Szentmiklós-hegyi kísérleti telepen – számolt be a bama.hua. Dr. Kozma Pál igazgató és neves szőlőnemesítő lapunknak elmondta, hogy a hó és a fagyok nem tettek említésre méltó kárt a baranyai ültetvényekben, s így minden remény megvan arra, hogy bő termést és jó borokat ad a 2010-es esztendő.
 
A szakember egyben jelezte, hogy a múlt évi erősen csapadékmentes időjárás után – már majdnem attól tartottak, hogy kiszáradnak a tőkék – az elmúlt hónapok sem adnak okot a panaszra. Sokkal több gondot okoznak a piacra is termelők számára a külföldről beáramló olcsó borok, amelyekkel – a drága növényvédő szerek láttán – igen nehéz versenyezni. A tapasztalatok szerint óriási tételek érkeznek esetenként illegális csatornákon, s az is előfordul, hogy ezek egy része a hazai borokkal keverve magyar borként jelenik meg a piacon. Kozma Pál szerint hatékonyabb, összehangoltabb fellépéssel lehetne a hazai termelőket megvédeni.
 

Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Bankok szorításába került az egyik legnagyobb mezőgazdasági integrátor cég, az IKR Zrt. Majdnem felszámolási eljárás indult ellene, de a helyzet csak akkor lesz megnyugtató a bankok számára, ha megvalósul a kért 3 milliárd forintos tőkeemelés.
Magyarországra is megérkezett a paradicsomot károsító, eredetileg Dél-Amerikából származó parányi kártevő, a paradicsom-aknázómoly. Bács-Kiskun megyében fedezték fel, Méhkeréken három fóliasátor alatt t paradicsomosban. A kártevőt Európába 2006-ban hurcolták be.
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal feladata lesz eldönteni, hogy mi számít vis maiornak - mondja ki egy új rendelet. A hivatal ezzel közvetve azt is befolyásolhatja, ki kaphat egyes támogatásokból.
Július 29-30-án Felsőzsolcán, Ónódon, Szikszón és Sátoraljaújhelyen jogi tanácsadással, információkkal segíti az árvízkárosultakat a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.
Egyre elképesztőbb ötletektől hajtva buliznak a fiatalok, s közben nem jut eszükbe, hogy nemcsak az egészségüket, de szó szerint az életüket kockáztatják egy-egy vad akcióval…