Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Metszés előtti rügyvizsgálat

2009. március 30. | hétfő
Ilyen tél után, amikor a tartós, erős hideg próbára tette a növényeinket, érdemes megvizsgálni a szőlő rügyeit, mielőtt elkezdünk metszeni.
Nem mindegy ugyanis, mennyi világos rügyet hagyunk meg egy-egy tőkén, azaz mennyire terheljük a szőlőt. Rügyvizsgálat nélkül ugyanis könnyen abba a hibába eshetünk, hogy – nem tudván pontosan, mennyi rügy fagyott el – alulterheljük a tőkét. Ez azt jelenti, hogy a teljesítőképességéhez képest kevesebb világos rügyet hagyunk meg rajta, azaz nem kötjük le eléggé az erejét. Ennek egyik következménye, hogy a terméshozás szempontjából kedvezőtlenebb alapi rügyek és sárszemek hajtanak ki nagyobb arányban.
A rügyvizsgálat abból áll, hogy borotvaéles késsel hosszában kettévágjuk a rügyet. Ha az így kapott metszési felület barna vagy fekete elszíneződést mutat, akkor károsodott a rügy. Ha ellenben szép, borsózöld színű a felület, akkor nincs károsodás. Lehetséges a köztes állapot is, amikor félig barna, félig zöld a metszési felület, ekkor a rügyet csak részben károsította a fagy. A szőlő világos rügye általában egy fő- és két mellékrügyből áll. Ha a főrügy károsodik, a mellékrügyek veszik át a szerepét. Amennyiben a vizsgálat során a több tőkéről szedett tíz vesszőn három-négy, részben vagy teljesen elpusztult világos rügyet találunk, akkor átlagosan egy rüggyel növeljük a terhelést az eredeti elhatározásunkhoz képest. Ha azonban a vizsgált rügyek fele sérült vagy elpusztult, várjuk meg a metszéssel a rügyfakadást. Ekkorra már ugyanis nyilvánvalóvá válik az ép és a károsodott rügyek aránya, aminek alapján pontosan meghatározhatjuk a terhelést.
Ha a rügyfakadás idején kell metszenünk, nagyon ügyeljünk, mert könnyen kitörhetjük a már kipattant rügyet. Ezért a fagytól sérült tőkéken érdemes még nyugalmi állapotban előmetszést végezni, azaz a letermett részeket eltávolítani, és a másfél-két méternél hosszabbra nőtt vesszőket a felükre kurtítani.
Valló László
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Amíg a jó idő kitart, érdemes kihasználni a kert szépségeit és felkészíteni a növényeket a télre, hogy jövőre még szebben pompázhassanak.
Kecskeméten az elmúlt hónapban többen kiugróan magas vízszámlát kaptak, nem egy esetben az előző havi összeg dupláját követelik rajtuk. Mi erre a magyarázat? – ennek jártunk utána.
Bár az ősz a betakarítás ideje, már gondolhatunk a jövő évi termésre is, de a fagyokra is fel kell készülnünk.