Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Kilónkénti akár 100 forinttal is drágul a csirke

2010. június 14. | hétfő
Kilónként 20-100 forinttal drágulnak a következő napokban a különféle csirkehúsok. Megnőtt ugyanis a kereslet Nyugat-Európában, ami az itthoni vágóhidaknak is megrendelést jelent.

E héttől megkezdődik a csirke- és a pulykatermékek drágulása a boltokban – közölte az agromonitor.hu-val Bárány László, a piaci szereplőket tömörítő Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke.

A baromfiiparnak sikerül elfogadtatnia áremelési elképzeléseit a kereskedőkkel, ezért e héttől megkezdődik a csirke- és a pulykatermékek drágulás a boltokban – mondta Bárány László. Az árnövelés termékenként és vállalkozásonként eltérő nagyságú, 3-8 százalékos lehet. Ez azt jelenti, hogy például a csirkemellfilé kilogrammonkénti nettó nagykereskedelmi átadási ára 100 forint körüli mértékben emelkedhet, míg a comb kilója 20-30 forinttal lehet drágább.

Az árváltozások hátterében az árfelhajtó hatású nyugat-európai vásárlások állnak, amelyek most a szokásos nyári belföldi keresletnövekedéssel is párosulnak. Ezek hatására – tette hozzá Bárány László – elfogytak a feldolgozóipar fagyasztott húskészletei. A nyugat-európai vásárlások részben azért bővültek, mert a szokatlanul kemény tél hatására a tenyészállományok tojástermelése visszaesett, ezért a felnevelhető broilercsirkék mennyisége is csökkent. Emellett Oroszország is bejelentette, hogy a csirketermelésben néhány éven belül önellátóvá kíván válni, ezért fokozza európai szaporítóanyag-megrendeléseit.

Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



A parlament mezőgazdasági bizottsága ma megszavazta Nemzeti Földalap ellenőrző bizottságának 5 tagját. Három új jelölt kapott bizalmat a honatyáktól, két eddigi tagot pedig újraválasztottak. Akadt egy kis vita is.
Bevezetik a mezőgazdasági oktatást a nemzeti tantervbe Ausztráliában. A legkisebbek ezentúl nem csak az agrárium környezetromboló hatásairól hallhatnak majd az iskolapadban, hanem azt is megtanulják, miért hasznosak a farmok.
Jó hírt hozott a szeptember a hitelfelvételre készülő termelőknek. Az ősz beköszöntével bővültek a gazdahitel lehetőségei, és szeptember elsejétől az alapítványi hitelgaranciát is olcsóbban mérik.