• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Nyolcvanezren hiányoznak

Szerző: O. Horváth György
Eldőlt: a nyártól plasztikkártyát kapnak az őstermelők, akik még 2013-ban igényeltek új igazolványt. A többiek csak fokozatosan jutnak hozzá, egyelőre ideiglenes, még papírra készült dokumentumot kapnak. Még nem tudni, az új kártya mennyi információt árul el a tulajdonosáról.

Márpedig sok adatot tartalmaz majd, és elméletileg arra is jó, hogy az okostelefonra erre a célra kifejlesztett programmal és az őstermelői igazolvány számával pillanatok alatt kideríthessük: vajon a portékáját kínáló őstermelő valóban az-e, a kertjében tényleg ő állította-e elő az adott gyümölcsöt, zöldséget, húst, tojást. Mindebből kitalálható a cél: szeretnék kiszűrni az adócsalásra szakosodott álőstermelőket.

A hatályos igazolvánnyal rendelkezők jövőre kapják meg a kártya formátumú igazolványt, míg a jelenlegi érvényességét március 20-ig kell meghosszabbítaniuk a falugazdászoknál. Eddig százezer őstermelő jelentkezett és mintegy nyolcvanezret várnak még. Az érvényesítéssel az őstermelőket igazgató agrárkamara megállapíthatja, ha az őstermelői igazolvánnyal rendelkező nem foglalkozik termeléssel, a rendszer hiányosságait adócsalásra használta ki. Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal is folynak az egyeztetések.

Címkék: Őstermelők