Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Több disznó fogy jövőre

2009. december 16. | szerda
Úgy tűnik, nem ártott az ágazatnak a sertésinfluenza-hisztéria. Élénkül a világgazdaság 2010-ben, így sertéshúsból is több fogy jövőre - jósolja az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium. Igaz, náluk inkább kevesebb lesz a disznó, a hústermelésben jövőre Ázsia jár majd az élen.

A legtöbb sertéshús Hongkongban fogyott idén, arrafelé 65 kilónyit ettek átlagosan fejenként. Őket Tajvan és az Európai Unió követi 42-42 kilós mennyiséggel. Az Unió annak ellenére áll a második helyen, hogy 2007 óta folyamatosan csökken a sertéshús fogyasztása, elsősorban a baromfifélék javára. A fogyasztással összhangban a termelés is csökken a kontinensen, az egyetlen kivétel Németország, ahol évről évre több disznót vágnak, s ebből sokat exportálnak is az Unióba - idén 31 százalékkal többet, mint tavaly. A célországokat elsősorban Közép-Kelet-Európában találjuk. Hazánkban a KSH adatai szerint 2009 első nyolc hónapjában 125 százalékkal nőtt a német élő sertés importja, 49 százalékkal a sertéshús-behozatal.

A termelésben mégsem ők járnak elöl, hanem például a válság ellenre is fejlődő gazdaságú Kína, ahol 2009 után 2010-ben is 4 százalékkal nő a sertéshús fogyasztása az előrejelzések szerint. Oroszországban is nő a termelés, többek közt a kormányzati támogatásoknak és a csökkenő takarmányáraknak köszönhetően.

Magyarországon jelentősen csökkent az elmúlt években a sertésállomány, s ehhez hozzáadva a gyenge forintot nem csoda, hogy a sertésárak az év első felében igencsak magasan állapodtak meg. Később csökkenés kezdődött, ám fontos megjegyezni, hogy az importdisznó ára továbbra is alacsonyabb a hazaiénál. Eközben csökkent a darabolt sertéshús ára, azonban ez nem látszott a növekvő fogyasztói árakban: a sertéscomb ára például 10 százalékkal nőtt ez év januárja és októbere között.

Ilijin Kinga
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Kis híján felgyújtotta magát egy vajdasági gazda, amiért a hatóságok beszántották illegális, génmódosított növényt termő szójaföldjét. Nem sokkal később Svédországban is engedély nélküli gm-növényre bukkantak.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) elfogadhatatlannak tartja, hogy egyes terményfelvásárlók figyelmen kívül hagyják a magyar gazdákat sújtó vis maior helyzetet, és kötbért követelnek tőlük – olvasható abban a közleményben, melyet a tárca juttatott el a Szabad Föld Online szerkesztőségébe.
150 milliárd forintra tehető a szélsőséges időjárás okozta agrárkár. A kárenyhítési alapban csak 4,5 milliárd forint van. Mi lesz a gazdákkal? Segít-e az állam?
Lázadás vagy divatkövetés? Miért díszíti valaki tetoválással, testékszerrel magát? Mit tehet a szülő, ha kamaszkorú csemetéje úgy dönt: ő is belép a testüket ily módon ékesítők táborába?
Jönnek az aszteroidák, e viszonylag kicsi égitestek, melyeket lehetetlen idejében felderíteni – ám esetleg kiirthatják a jelenkor „dinoszauruszait”, az embert.