Szombaton, délután fél háromkor megszólalt a kaputelefon. Feleségem elhűlve mondta, a UPC-től érkezett két ember. Amíg ők a két emeletet megmászták, addig én az ajtóban a megfelelő feszültségi szintre hergeltem magam.
Szarvason szeptember eleje óta szigorodott a lótartásra vonatkozó rendelet. A helyi képviselő-testület megunta, hogy a városka polgárai annak ellenére tartanak pacit a belterületen, hogy erről a képviselő-testület kimondta, hogy nem szabad. Ezért kilátásba helyezték, hogy aki ezentúl nem viselkedik, arra nem csak bírságot szabnak ki, de ennek fejében a lovat lefoglalják, elszállítják, dobra verik, az árából a bírságot levonják, és a maradék összeget a hoppon maradt tulaj kapja meg.
Az ötvenöt éves Péteri Károly, az egykori diósgyőri kohászat ipari órajavítója ma művészhegedű-, brácsa-, cselló- és vonókészítő.
Budapest egyik zöldövezetében lakom. A számítógép, amit gyerekeimmel és férjemmel „forróváltásban” használunk, a lakásunk egy kicsi, de minden oldalán ablakkal határolt helyiségében áll.
Ha valaki mozgáskorlátozott-kártya nélkül parkol az erre kijelölt helyen, megbüntetik. Ez így van rendjén. De milyen parkolási rend és igazolvány érvényes a külföldi, történetesen uniós állampolgárokra ahhoz, hogy ne bírságolják meg őket? Mert legutóbb Miskolcon ez történt.
A rovat további cikkei
A gazdálkodó ember egyik legnagyobb ellensége a jégeső. Védekezni eddig csak ott tudott ellene, ahol működött a jégelhárító rendszer. Jó húsz éve csak egy ilyen maradt az országban, pár hete viszont ismét fegyvereket állítottak csatasorba. Az ország hét pontján jégágyúk merednek az égre.
A villamos kereke alól jövő kacaj nem mindig őszinte – tartja a mondás. Ám humor nélkül nehéz elviselni az életet, a szűkös napokat meg végképp. Válság sújtotta évet zárunk, aminél még sötétebbnek ígérik a jövő esztendőt. Régi újságokban tallózva kiderült: az óévet rendre panasszal búcsúztatták, s panasszal fogadták az újat.
  ABC
A Vidék íze gasztronómiai magazin finom receptjei közül ajánljuk.