Kutyabeszéd létezik!

Ám szó sincs arról, hogy ez a kommunikáció egyirányú lenne. Az ember legalább olyan jól érti az ugatásból, vonyításból vakkantásból, nyüszítésből, morgásból és testbeszédből álló kutyanyelvet, mint ők a miénket.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem etológusai – Miklósi Ádám vezetésével – a kutya és az ember közötti kommunikációt vizsgálták. A kísérlet során különféle − idegen érkezésekor, a gazda megtámadásakor, sétára induláskor, a kutya kikötésekor, labda elvételekor, és játékos birkózás közben felvett − csaholásmintákat gyűjtöttek össze, s azt vizsgálták, hogy az emberek képesek-e az ugatások alapján azonosítani a szituációt. A kísérleti alanyok átlagosan 40 százalékos teljesítményt nyújtottak, ami a kutatók szerint jó találati aránynak számít. A kísérletekből az is kiderült, hogy az ugatás megértése nem függ attól, hogy valakinek van-e kutyája vagy nincs, s a vakok éppúgy képesek dekódolni miről ugatnak az ebek, mint a látók – vagyis előzetes tapasztalatok nélkül is értjük a kutyabeszédet.

A csaholás értelmezésében leginkább annak vokalitása segít minket: minél magasabb hangot hallunk, annál kevésbé tűnik agresszívnak, inkább félelemmel telinek, kétségbeesettebbnek, vagy játékosnak, vidámnak értékeljük azt. Az érdesebb hangzású hangokat támadónak, a csengőbb hangokat inkább kétségbeesettnek halljuk. Végül, amennyiben a vakkantások gyorsan követik egymást, a kutyát agresszívabbnak gondoljuk, míg a lassúbb ritmusú ugatást vidámabbnak, játékosabbnak, kétségbe esettnek halljuk.

A hangokon túl a kutyák testbeszéddel is kommunikálnak. Olykor már a farok tartása árulkodik arról, mi jár a kutyus fejében. Ha az eb magabiztos, érdeklődő, a farka az égbe mutat – ha fél, farkát a lábai közé húzza. A széles, gyors farokcsóválással azt mondja nekünk: örülök, hogy látlak! A lazán, vízszintesen tartott farok ugyanakkor azt üzeni: egy picit többet szeretnék megtudni rólad. Méregetés közben lassan csóválják a farkukat – ekkor még nem döntötték el, hogy az érkező idegen barát vagy ellenség. Ha azonban az eb felborzolja a farkát, mereven felfelé tartja, s sebesen csóválja, jobb lesz, ha vigyázunk vele, mert agresszívitása akár támadáshoz is vezethet.

A fülek is beszédesek: a felálló fülek figyelmet, elfogadó magatartást jeleznek, míg a hátracsapott kagylók félelmet, vagy engedelmességet, belenyugvást jeleznek. Olykor pedig egész testüket bevetik a kommunikációhoz: a meghunyászkodást hanyatt fekvéssel jelzik, míg mikor első lábaikra támaszkodva, a feneküket feltolva pucsítanak, az egyértelműen a játékra hívás jele.

Hát lehet ellenállni ilyen kifinomult invitálásnak?