Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

A NATO harmadik legműködőképesebb hadserege a miénk!

2010. február 12. | péntek
Ha egyszer valaki televíziós szappanoperát akarna forgatni a Magyar Honvédség részvételével, a stúdiót a legjobb lenne a Tubesre vagy a Zengőre építeni. Úgyis mindig történik valami. Lokátorügyben politikusok, környezetvédők, önkormányzati tisztviselők adják egymásnak a sátorhelyeket – a katonák zömében hallgatnak. Most Szekeres Imre honvédelmi minisztert arra kértük, törje meg a csendet.

– Legutóbb a Legfelsőbb Bíróság határozott: míg a másodfokú ítélet nem születik meg az építési engedéllyel kapcsolatban, addig nem kezdődhet meg a radar építése. Vereséget szenvedtek?
– Nem. Ha nem így döntött volna, akkor sem építkeznénk addig.

– Pedig a tüntetők már azt vizionálták, hogy a hadsereg tankokkal, helikopterekkel vonul a Tubesre lokátort építeni…
– Nevetséges. Az építkezés amúgy sem a honvédség dolga, hanem az építőipari vállalaté. Sőt, ha megkezdődik a beruházás, civilekből, természetvédőkből, önkormányzati képviselőkből, szakértőkből „felügyelőbizottságot” alakítunk, amely mindent tanulmányozhat és követhet. Nekünk nincs titkolnivalónk.

– Egy katonai vezető nem szokott ilyen engedékenyen fogalmazni. Talán a közelgő választások miatt enyhülnek a szavak?
– Magyarország Cseh- és Lengyelországgal együtt döntött úgy majd’ másfél évtizede, hogy egy teljesen új légtér-ellenőrzési rendszert épít ki. Olyat, amilyen Európa nyugati felében van. Ennek keretében három radarállomás épül Magyarországon. A Horn-kormány kötötte a megállapodást, az Orbán-kormány idején jelölték ki a területet. Bánkúton és Békéscsabán meg is épült már két radarállomás. Hallott bármi rosszat róluk?

– Nem, nem hallottam, de a környezetvédőknek is jól csengő érveik vannak.
– Ezek a radarállomások semmilyen kockázatot nem jelentenek. Hogy maga az építkezés jár némi felfordulással, az nem kétséges, de ez katonai területen zajlik majd, ahol ma is katonai adótornyok vannak. Európában, velünk egy időben huszonhat ilyen radarállomást építettek fel. Közöttük többet környezet- és tájvédelmi területeken, valamint közvetlenül nagyvárosok szomszédságában. Ugye, nem gondolja, hogy a Greenpeace és a többi helyi környezetvédelmi aktivista puha, megalkuvó társaságot alkotnának? Ott azonban a tények, a tudományos érvek hatottak. Nálunk is fognak.

– Egyáltalán minek az a radar? Régóta nem folyik háború Európában, igazán nem kell támadástól tartanunk.
– Hál’ istennek! De minden ország légterének ellenőrzése és védelme nemzeti érdek. Nyugat-Európában igazán nincs kinek támadó szomszédoktól tartania, mégis minden országban résmentes a légtér ellenőrzése. És legkevésbé sem támadó harci gépek ellen épülnek ezek a radarok.

– Csak nem az utasszállító gépek ellenőrzésére?
– De, azért is! A magyar légtér Európa egyik legzsúfoltabbja. Egy évben 650 ezer repülőgép halad át rajta. Ezeket egyenként, mind ellenőrizni kell. Ugye, ma már nem fikció, hogy a légtérbe érkezzen egy önmagát azonosítani nem tudó vagy nem akaró repülő? Tudja, nálam mindig van egy telefon a zsebemben, amit sosem lehet kikapcsolni, mert ilyen esetekben elindul a védekezés, és fölemelkednek vadászgépeink…

– Tehát ma védtelenek vagyunk a délről berepülő gépekkel szemben?
– Egy percre sem maradhatunk védtelenek. A magyar légtér védelméről természetesen gondoskodunk, csak nem tudjuk ezt olyan hatékonyan és főleg nem olyan olcsón tenni, mint ahogy ez elvárható lenne. Az új radarállomáshoz húsz fő kell, most fönt kell tartanunk azt a három radarszázadot, amely még a szovjet lokátorokat használja, és amely csak egy bizonyos magasság fölött tudja ellenőrizni a légteret.

Előző12Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Begyűrűzött az amerikai hadseregbe is a környezetbarát technológia. Már a nyáron bevetik az új szuperlőszert, amely azon túl, hogy pontosabban lehet célba juttatni, kevesebb mérgező és a környezetet károsító anyag felhasználásával készül. A tervek szerint Afganisztánban próbálják ki először élesben.
Szigorúan titkos céllal repült fel ma hajnalban egy katonai repülőgép a világűrbe. Ha a küldetése sikeres lesz, új korszak kezdődik: a harci eszközök számára nem lesznek átjárhatatlan határok a Föld és a kozmosz között.
Hatvan éve indult Szolnokon a repülőtisztek képzése. Kisebb-nagyobb megszakításokat és szervezeti átalakulásokat követően ma a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem égisze alatt Repülő és Légvédelmi Intézetként fogadják a jelentkező fiatalokat.
Július 29-30-án Felsőzsolcán, Ónódon, Szikszón és Sátoraljaújhelyen jogi tanácsadással, információkkal segíti az árvízkárosultakat a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.
Egyre elképesztőbb ötletektől hajtva buliznak a fiatalok, s közben nem jut eszükbe, hogy nemcsak az egészségüket, de szó szerint az életüket kockáztatják egy-egy vad akcióval…