Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Pestre autózók, figyelem!

Sárga matricával tilos a belváros?
2009. október 07. | szerda
A tavaly elhíresült szmogriadó-rendelet egyik előírása megtiltja a sárga környezetvédelmi plakettes – azaz matricás – rendszámú, magas károsanyag-kibocsátású autók behajtását a Hungária körgyűrűn belüli területre október 20. és március 8. között.

Csúszik a tiltás: idén biztosan nem lép hatályba a fővárosi önkormányzat azon rendelete, amely megtiltaná ősztől tavaszig a sárga plakettes rendszámú autók behajtását a Hungária körgyűrűn belülre – mondta a Magyar Rádiónak Gonczlik Tamás, a Főpolgármesteri Hivatal környezetgazdálkodási és energetikai ügyosztályvezetője.

Újdonság, hogy három évre mentességet kapnak azok, akik a körgyűrűn belül laknak – a korábbi elképzelés szerint ők nem is használhatták volna autójukat a „téli monszun” idején. Budapest gépkocsiparkjának mintegy húsz százalékát érintené az intézkedés.

A késlekedés oka, hogy egyelőre nem adottak hozzá a feltételek. Többek között nem készültek el a tilalmat jelző táblák – a tiltó jelzés hiánya számtalan vitára adhat okot kocsikázó és intézkedő között –, valamint a KRESZ-t is módosítani kéne, csakhogy az új szabályozások életbe léptetését épp a napokban halasztották el. A jövőre nézve pedig ezt tudtuk meg: a szabálytalankodók akkora bírságra számíthatnak majd, mintha figyelmen kívül hagynának egy behajtani tilos táblát.

Környezetvédelmi besorolás

A rendszámtáblára zöld plakettet kapnak a korszerű, környezetbarát gépkocsik:
- a lambda szabályozott keverékképzésű, katalizátoros benzinüzemű személygépjárművek, kis-tehergépkocsik és kisbuszok;
- az Európai Unió tagországaiban az Egyesült Államokban, vagy Japánban 1998. január 1-je után gyártott dízelüzemű személygépkocsik, kis-tehergépkocsik és kisbuszok;
- a legalább az EURO-II minősítésnek megfelelő tehergépjárművek, nehéz tehergépjárművek, vontatók és autóbuszok.

Sárga plakett jár az úgynevezett egyéb gépkocsiknak:
- csökkentett szennyezésű szabályozatlan keverékképzésű, katalizátorral felszerelt benzin üzemű személygépkocsik, kis-tehergépjárművek és kisbuszok, valamint tiszta (csak gázzal üzemeltethető) gázüzemű (LPG vagy CNG) személygépkocsik, kis-tehergépjárművek és kisbuszok;
- hagyományos benzinmotoros gépkocsik;
- az előző két kategóriába nem tartozó négyütemű, benzinüzemű motorral hajtott gépkocsik, illetve hagyományos kétütemű- és dízelmotoros gépkocsik.

Király Farkas
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Ma kezdik el a H1N1 védőoltások beadását, a kismamákat kiemelten kezelve. Az azonban még mindig kérdéses milyen hatással is van az oltóanyag a várandós nők szervezetére és a magzatra, a döntést pedig a háziorvosokra és a kismamákra bízzák.
Egy szabálytalanul parkoló kocsihoz rendőrt és tűzoltó kellett hívni. Az utca jól szórakozott, az autósok kevésbé.
Szövetkezni készülnek az egri szőlőtermelők. Sokan azon töprengenek, hogy a tőkén maradjon-e vagy a lepárlás sorsára jusson az idei, remek termés. A pincék ugyanis csurig teltek.