Kecskeszappan a bőre őre

Az őstermelő férfi standjára egy vásáron figyeltem fel nemrég, mivel rengeteg kíváncsiskodó állt körülötte. Az ötvenéves – nyírbátori gazdálkodó szüleitől régen, lakatosszakmájától pár éve elszakadt – férfi elmondta, hogy az ötlet könyvelői végzettségű nejétől származik. A városi nő nemcsak az állatgondozást, a fejést, a sajt és túró készítését tanulta meg, de időközben mindent megtudott az értékes kecsketejről is. Tudását az világhálóról, s olyan régi könyvekből szerezte, mint a Nagymamáink praktikái.

Czakó Bélától és feleségétől megtudom, hogy állataikat a családi házuktól egy kilométerre lévő, bérelt farmon tartják. Kocsival nem gond kijárni, hogy ellássák és reggel–este megfejjék a kecskéket.

Az asszony idén tavasszal állt neki kísérletezni a szappannal, a krémek kikeverésével. Férje az ügyintéző, a szappanba besegít, de a krémekhez csak Kriszta ért.

– Ugyan! – nevet a feleség. – Én kreatív vagyok, az üzlet viszont Béla dolga lesz. Egy weboldalról megtudtam, hogy kecskeszappant rajtunk kívül az országban csak egy debreceni férfi készít. Meglátogattuk, de érthető módon nem volt igazán közlékeny. Neki már boltja is van, amit mi is szeretnénk. Ő viszont kozmetikumokkal nem foglalkozik, és a szappanja is más: alapanyaga tejsavó és gyógyvíz. A miénké viszont kizárólag frissen fejt tej! A szappanokon, krémeken kívül még egyéb kozmetikumokat is fogok készíteni, hiszen a kecsketej a világ egyik csodája. Sokkal több vitamint, ásványi anyagot, nyomelemet tartalmaz, mint a tehéntej. Ezért az ebből készült szappannal, krémekkel jól kezelhető az ekcéma, tejjel pedig az allergia. Magamon és ismerőseimen már kipróbáltuk, sikerrel. Hamar híre ment, azóta megállásom nincs. Kilincselnek is érte, mint korábban a túróért, a sajtért.

– Az allergiára azért jó a tej – mondja a férj –, mert a kecske imádja a parlagfüvet. Ha ezzel teleeszi magát, a szervezete ellenanyagot, pontosabban antibiotikumot termel, ami átmegy a tejbe, s aki ezt issza, nem tüsszög többet. Mikor Kriszta főzi a szappant…

– Dehogy főzöm! – vág közbe a felesége. – Én se árulom el a szó szerint saját bőrünkön megtapasztalt, kikísérletezett titkaimat. Csak annyit, hogy hevítem a tejet, különben kiforralnám belőle azokat az értékeket, melyek belekerülnek a kozmetikumokba. Az én krémjeim például csak hűtőben tárolhatók. A mosószappant főzik, ám ez gyógyszappan! Már bocsánat a jelzőért, az Országos Gyógyszerészeti Intézet nem szereti ezt hallani, de az ő bevizsgálására még nincs pénzünk. Ennyi jószág és az öt gyerek mellett időnk sincs arra, hogy vásárokra járjunk. Erdélybe hívtak minket három napra. Mindent fizettek volna, csak lássák a termékeinket, de mi három napot se lehetünk távol.

S ez gond az eladás kapcsán is. A „hírlánc” és weboldaluk által annyi a megrendelőjük, hogy Kriszta nem győzi munkával, pedig a mamája sokat segít. Van egy hölgy, aki leül, és kivárja, míg kikeverik a krémet. Szappannál ez nem megy, mert annak két hét a száradási ideje. Egy férfi kuncsaftjuk, aki Svájcban tanuló ekcémás gyerekének vett szappant, és bevált, azzal nyaggatja őket, vágjanak bele a külföldi értékesítésbe. Most, mikor még a hazai sincs kialakítva? Terveik vannak, de pénzük egyelőre nincs. Tagjai a Magyar Kecsketenyésztők Szövetségének, állataik biotakarmányt esznek, idővel szeretnék megkapni termékeikre a biominősítést is. A kecsketej Kriszta szerint fogyaszt is, mióta issza, húsz kilót leadott. Mert a jóllakottság érzetét kelti, s a szervezet valóban megkap mindent, ami fontos. Igaz, a tejből csak a családnak marad.