Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Bevásárlóközpont a két torony városának szívében?

2010. július 30. | péntek
Háborog a Pest megyei kisváros, Abony lakosságának jelentős része. A hírek szerint az egyik multinacionális áruházlánc a belvárosban építené fel új üzletét. A demonstrációt is szervező civilek úgy látják, a településközpont patinája, a közeli általános iskolába járó gyerekek biztonsága és a városközpontban működő kiskereskedők jövője is veszélybe kerülhet.

A civil összefogással létrejött megmozduláson nemcsak tiltakozását akarta kifejezni a mintegy kétszáz megjelent, de hiányolták a megfelelő tájékoztatást is az ügyben.

Ami tény: a korábban egyházi tulajdonban lévő ingatlant 2006-ban megvásárló cég lebonttatta az egykor műemléki védettséget élvező Petőfi Művelődési Ház rossz állapotban lévő épületét. Az előzetes információk alapján ennek helyén, illetve a telek további területén létesülne a nagyáruház.

Sok abonyi már tavasszal, lakossági fórumokon hangoztatta ellenérveit: a történelmi városkép megóvásán kívül elhangzott, hogy a közvetlen közelben van a város egyik iskolája, így a megnövekedett járműforgalom és környezetszennyezés is veszélyt jelentene. A központban található kisüzletek tulajdonosai pedig a megélhetésük miatt aggódnak.

Egybehangzó vélemények szerint nem az áruháznak a városba települése, hanem a kiválasztott helyszín ellen van kifogásuk, azaz Abony külső részén kéne felépíteni az új üzletet. Már csak azért is, mert valószínűleg nemcsak a 15 ezres város, de a környező települések lakói közül is – elsősorban autóval érkezve – sokan itt vásárolnának.

A civil szervezetek javaslata szerint a tulajdonosnak telket kéne cserélnie, mivel a centrumban történő építkezéshez egyébként is a városrendezési tervek módosítására van szükség. A tiltakozók azt kérik az önkormányzati képviselő-testülettől, hogy ne adjon engedélyt a tervezett helyen az áruház, illetve a hozzá tartozó parkoló megépítésére. Romhányiné dr. Balogh Edit polgármester már korábban úgy nyilatkozott: az érvényben lévő helyi építési szabályzat nem teszi lehetővé építési engedély kiadását.

A telek adásvétele kapcsán az önkormányzat sem kapott elegendő információt, s a lakossági észrevételek eddig nem találtak meghallgatásra a döntéshozóknál. Az áruházlánc sajtókapcsolatokért felelős illetékesének tájékoztatása alapján a recessziós folyamatok cégüket is kedvezőtlenül érintették, emiatt felülvizsgálják beruházásaikat. Terveik között továbbra is szerepel az abonyi áruház megvalósítása, melynek előkészítő munkálatai jelenleg is folynak – bővebb információval azonban egyelőre nem szolgáltak.

Szőrös Zoltán
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Két éve indították el „Az iskola rendőre” programot, melynek célja, hogy minél több általános iskolának legyen „saját” rendőre, aki közvetlen kapcsolatban áll az intézmény vezetésével és a diákokkal.
Amikor gondtalanul lépkedünk a réten, eszünkbe se jut, hogy kincseken taposunk. Mert az üröm, a cickafark, a zsurló, a katángkóró igazi kincs. A zánkai Takács Ferenc ismeri mindet.
Összesen 500 kilométernél is hosszabb vízi utat tettek meg előbb a Dunán délre, majd a Tiszán vissza a Szolnokon épülő, rekordnagyságú gyalogoshíd elemei. Több összekapcsolt uszályon szállították a célállomásra az acélszerkezet darabjait, melyeket majd óriásdarukkal emelnek a helyükre. Az átadást novemberre tervezik.
A boldog kismamák és kispapák alig várják, hogy végre a karjukban tarthassák kisbabájukat. Nem is sejtik, hogy az igazán nehéz pillanatok még csak ezután következnek. Többségük ugyanis alig négy órát tud zavartalanul pihenni éjszakánként a csecsemő sírása miatt.
Már jó ideje folyik az a játék a két legnagyobb kereskedelmi csatorna között, hogy minden saját műsorukat egymásra szervezik.