Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Izmosodik Esztergom

2010. július 31. | szombat
Heti tíz kötelező testnevelés órát vezetnek be szeptembertől Esztergomban –döntött a város vezetése. Ebből négy órát délután edzenek a diákok.

Délelőttönként heti hat, délután pedig négy órát edzik majd szeptembertől az esztergomi általános és középiskolás diákokat – így döntött a város képviselő-testülete. E szabály a város fenntartásába működő összes oktatási intézményre vonatkozik. Az általános iskolák felsősei például heti 3x2 órát mozognak majd délelőttönként, a délutáni időpontokban pedig eldönthetik, hogy melyik sportágat szeretnék művelni. Így akár úszni is tanulhatnak délutánonként az esztergomi nebulók.

A kötelező testmozgás „elrendelésétől” azt várják, hogy ezzel az egészséges életmódot tanulják a diákok. Másrészt az utánpótlás nevelésének is új lendületet adnának, mivel a helyi sportegyesületekkel megbeszélték, hogy népszerűsítik a különböző sportágakat a gyerekek körében. Aki viszont már igazolt versenyző valahol, annak a délutáni órák alól felmentést adhat az iskolaigazgató.

A rendelet kedvez a testnevelés szakos tanároknak, a város nyolc iskolájában ugyanis 8 új tanerőre lesz szükség a növekvő óraszám miatt. A költségeket a város kasszájából fizetik.

Palágyi Edit
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Két éve indították el „Az iskola rendőre” programot, melynek célja, hogy minél több általános iskolának legyen „saját” rendőre, aki közvetlen kapcsolatban áll az intézmény vezetésével és a diákokkal.
Amikor gondtalanul lépkedünk a réten, eszünkbe se jut, hogy kincseken taposunk. Mert az üröm, a cickafark, a zsurló, a katángkóró igazi kincs. A zánkai Takács Ferenc ismeri mindet.
Összesen 500 kilométernél is hosszabb vízi utat tettek meg előbb a Dunán délre, majd a Tiszán vissza a Szolnokon épülő, rekordnagyságú gyalogoshíd elemei. Több összekapcsolt uszályon szállították a célállomásra az acélszerkezet darabjait, melyeket majd óriásdarukkal emelnek a helyükre. Az átadást novemberre tervezik.
A boldog kismamák és kispapák alig várják, hogy végre a karjukban tarthassák kisbabájukat. Nem is sejtik, hogy az igazán nehéz pillanatok még csak ezután következnek. Többségük ugyanis alig négy órát tud zavartalanul pihenni éjszakánként a csecsemő sírása miatt.
Már jó ideje folyik az a játék a két legnagyobb kereskedelmi csatorna között, hogy minden saját műsorukat egymásra szervezik.