Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Moby küzd a klímaváltozás ellen

2009. augusztus 01. | szombat
Moby, az Európai Bizottság és a Music Television a klímaváltozás ellen küzd. Ennek első lépéseként a zenész stockholmi koncertjét láthatják több millióan a világhálón keresztül, egyenes adásban.

Az összefogás célja, hogy felhívják a figyelmet a világ egyik legnagyobb problémájára. A kezdeményezésből természetesen Magyarország sem maradhat ki. Szeptember 19-én Budapesten is egy világsztár lép színpadra, ahol a közönség a kampány hazai fő támogatójával, Katus Attilával is találkozhat.

A Music Television évről-évre több olyan kezdeményezést is támogat, amely a társadalom egy-egy fontos problémájára hívja fel a figyelmet. Ezúttal az Európai Bizottsággal karöltve egy olyan koncertsorozattal próbál hatni a zenei csatorna a fiatalokra, amely a klímaváltozás veszélyeire és megelőzésére fekteti a hangsúlyt. A program Moby ingyenes élő koncertjével indul augusztus 20-án Stockholmban.

„A klímaváltozás egy nagyon kardinális probléma és úgy gondolom, hogy még nagyon az elején tartunk ahhoz, hogy ne tegyünk semmit. Képesek vagyunk változtatni dolgokon. Büszke vagyok arra, hogy csatlakozhattam ehhez a kampányhoz.” – mondta Moby, akinek augusztusi koncertjét a világhálón bárki élőben megnézheti.

Az időzítés pedig nem véletlen. A Play to Stop kampány indulásával egy időben születik megállapodás az Európai Unió vezetői között arról, hogy az üvegházgáz kibocsátást 20%-ra csökkentsék 2020-ra a jelenlegi 30%-ról. Ez a magas érték ugyanis az egyik legfőbb okozója a klímaváltozásnak. A szervezők célja, hogy a decemberi koppenhágai csúcstalálkozóra - amelyen szintén a klímaváltozás elleni európai kezdeményezések kerülnek megvitatásra - az európai fiatalok hangot adjanak véleményüknek.

„A mai fiatalok viselik majd a döntéshozók véleményének, a klímaváltozásnak az igazi terheit. Ez a koppenhágai találkozó az utolsó esélyek egyike arra, hogy döntéseinkkel kezünkben tartsuk ezt az igen nagy problémát.” – vélekedett Stavros Dimas, az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főbiztosa.

A kezdeményezésről szóló további információt ITT olvashat. www.mtvplay4climate.eu

Szabad Föld Online
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Paul Newman lánya szerint édesapja kitüntetett helyen szerepelt Richard Nixon ellenségeinek listáján.
A nemrég elhunyt énekes-gitáros, Cseh Tamás pár éve tudta meg, hogy titkosszolgálati módszerekkel megfigyelték. Egyetemista barátja írt róla jelentéseket… Minderről és a művész indiánlétéről az RTL Klub XXI. század című műsora is beszámol.
Ezt is megértük: október 9-én plasztikázott nők küzdenek egymással. A Miss Plastic Hungary döntőjében tizennyolcan szállnak ringbe a szépségkirálynői címért. Van közöttük háromgyerekes anyuka, illetve egyikük még a lábujjait is megműttette szépségének tökéletesítése érdekében.