
|
Debrecen és Balatonfüred egymásra talált
2009. április 01. | szerda
Követendő példa: két város szövetkezik. Az idén a cívisváros mutatkozik be Balatonfüreden, jövőre pedig az Anna-bál városa viszi kulturális gyöngyszemeit Debrecenbe.
![]() Debrecen és Balatonfüred partnervárosi viszonyáról kulturális együttműködési szerződést írtak alá a két település illetékesei. Ennek alapja, hogy az idén és jövőre egymás partnerei lesznek olyan programokban, melyek mindkét település turizmusát, zenei, irodalmi, színházi életét fellendítik és pezsdítik.Ennek tükrében egymás gazdasági helyzetét is nagyban segíthetik – tudtuk meg Halász Jánostól, Debrecen alpolgármesterétől. A cívisváros egyébként már januárban, a Magyar Kultúra Napján bemutatkozott Balatonfüreden egy gálaest keretében. Ekkor a Kodály Kórus adott nagy sikerű koncertet. Most az Utazási és Szabadidő Kiállítás és Vásár díszvendégeként érkezett a cívisvárosba Balatonfüred. Később, május 3-én pedig Balatonfüreden, a Haydn emlékév előtt tisztelegnek látogatók és vendéglátók. ![]() A két város vezetői abban reménykednek, hogy a kulturális események jó lehetőséget teremtenek arra, hogy Balatonfüred is, és Debrecen is még inkább a turizmus kedvelt színhelye legyen. Mára már köztudott, hogy a Balatont a belföldi turizmus tartja életben, ami úgy őrizhető meg, ha mind több település követi Füred és Debrecen példáját hazánkban.Kattintson bármelyik képre és megnyílik a képgalériánk! Balogh Mária
Kapcsolódó anyagok:
|