
|
Angyalkák jártak Csenyétén
2010. február 22. | hétfő
Az ország egyik legszegényebb faluján segített a fővárosi Bárka Színház. Ötvenöt doboz ajándékkal keresték fel Csenyétét. Bár a jótékony csapat furgonja az óvoda udvarán elakadt, az akció mégis óriási sikerrel zárult. A „bárkások” elhatározták: máskor is visszatérnek.
Most ezeket juttatta el a Bárka Színház csapata az ország egyik legszegényebb településére, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyétére. A falu nyomára az internetes keresőben bukkantak, ahol azt is megtudták, hogy ott az egy főre jutó vásárlóerő az országos átlagnak mindösszesen 37,6 százalléka. A borsodi zsáktelepülésen ötszázan A Bárka jótékonysági akcióját kissé megnehezítette a hatalmas hó. Igencsak veszélyes volt a keskeny és meredek úton bejutni a faluba, az óvoda udvarán pedig elakadt a furgon, tíz férfi tudta csak „kimenteni” az ajándékokkal teli járgányt. Az óvodások megszeppenve fogadták a fővárosi „angyalkákat”: eleinte idegenkedtek az ajándékdobozoktól, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen életükben először vehettek a kezükbe szépen becsomagolt ajándékot. – Mindenki boldog volt, de legfőképp mi, mert láttuk, hogy minden jó helyre került – mondta Brávácz Alexandra, a Bárka Színház sajtóreferense. – Még ki sem hajtottunk a falu határán, már tudtuk, hogy ide visszajövünk. Segítünk, ahogyan az erőnkből telik. Bármelyik fotóra kattintva megnyílik a képgalériánk! Borzák Tibor
Kapcsolódó anyagok:
|