Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

És a doktoroknak hol fáj?

2010. július 30. | péntek
Az átlagos magyar háziorvos 54 és fél éves, vállalkozó, ezerhatszáz beteget lát el, és a praxisa fenntartására havonta 7-800 ezer forintot kap az OEP-től. Ebből fizeti az asszisztensét, tartja fenn a rendelőjét, ebből tankol a kocsijába. Nyugat-Európában egy ápolónő többet kereshet. Sok orvos ezért is csomagol. Két fiatal és két idős háziorvos rendelőjébe kopogtunk be, és ezúttal őket faggattuk: mi a panaszuk?

– Doktornő, egy asszony rosszul lett az Egri úton! – teszi le a telefont az asszisztensnő. Az egerszóláti háziorvos pedig rögvest kapja a táskáját és indul, pontosabban indulunk, mivel megengedi, hogy elkísérjem. Óvatosan tuszkolom be magam az autóba a két gyerekülés közé. Kétszintes kockaház előtt fékezünk.

– Ezerszer megmondtam, hogy ilyen hőségben ne induljon el délidőben a boltba, de csak viszi az akarat. Vágta épp a káposztát, amikor összecsuklott, a fia kapta el. Még jó, hogy itthon voltunk, most jöttünk a szőlőből – siránkozik a gyengélkedő asszony menye. A 77 éves páciens bágyadtan pihen a heverőn. Hiába liheg a kutyájuk nyelvét kiöltve az udvaron, Margit néni ragaszkodik a műszálas otthonkához. Nagy baj szerencsére nincsen, ahogy megérkezik a segítség, a beteg arcába lassan visszatér a szín. Az orvos legfőképpen sok folyadékot „ír fel”.

– Mégiscsak jó, hogy helyben van a háziorvos. A múlt vasárnap is rosszul lett az anyám, úgy vezették ki a templomból. Rohantunk vele Egerbe a sürgősségire, de a várólista miatt a kivizsgáláshoz másfél hónappal későbbi időpontot adtak – bosszankodik a házigazda, Nagy Sándor. Meg se lepődik: ő februárban vágta meg a karját, de csak szeptemberre jegyezték elő fizikoterápiára.

Az ezerlelkes Egerszólát körzete évekig üresen árválkodott. A szomszédos faluból átjáró doktornő látta el a pácienseket, miután az önkormányzat összekülönbözött a korábbi háziorvossal, és felbontotta a szerződését. A praxisjog feletti vita máig tartó pereskedésig fajult. Több mint két éve aztán dr. Tóth Éva lett a háziorvos.
Az új doktornő 2001-ben summa cum laude végezte az orvosi egyetemet, és belgyógyásznak készült, ám az egri kórházban töltött évek alatt ráébredt: család mellett ez nemigen fog menni. Az ügyeletek miatt előfordult, hogy vasárnap reggel belépett a kórház kapuján, ám csak hétfő délután indulhatott haza. A férje is ügyelt, és bizony sokallták a tíz külön töltött éjszakát. Miután megszülettek a fiaik – akik most 2,5, illetve 4,5 évesek –, az édesanyjuk úgy döntött, inkább a háziorvoslást választja.

– A praxisprogram hat évet ad arra, hogy letegyem a családorvosi szakvizsgát – magyarázza. Hetente kórházi gyakorlatokra jár, de emellett már rendelhet. Ha az egerszóláti önkormányzattal kölcsönös a vonzalom, később is szívesen maradna, mert úgy érzi, a háziorvoslásban megtalálta a hivatását, és megszerette az itteni betegeket. Ám ez az aprócska körzet a maga 770 kártyájával nem tart el egy vállalkozó orvost. A praxisprogram egyelőre biztonságot ad, közalkalmazotti viszonyt nyújt. Igaz, a közalkalmazotti bértábla szerinti orvosi fizetés mindössze 148 ezer forint bruttóban, tízéves munkaviszony után. A gyógyítók úgy érzik, egy helyben topognak.

– Elhibáztuk a pályaválasztást. Ezt mondtam a múltkor a férjemnek, amikor otthon eldugult egy lefolyó, és „csőgörényest” kellett hívnunk – jegyzi meg viccesen dr. Tóth Éva. A mester pikk-pakk elhárította a dugulást, elkért tízezer forintot, és elégedetten távozott. Valószínűleg nem is sejtette, hogy egy háziorvos ennyiért akár nyolc órát is ügyel.

Cikkünk folytatását a Szabad Föld 30. számában olvashatják.
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Mély álomból kell felverni az alföldi rónaság lakóit: vegyék kezükbe a sorsukat és találják meg azokat a közösségteremtő lehetőségeket, melyek javukra szolgálnak, máskülönben maguk is elszürkülnek. A felső-kiskunsági civilek kezdeményezései országosan is figyelemre méltók.
Évről évre ámul a százezernyi látogató a debreceni virágkarnevál kompozícióin. Azt azonban jóval kevesebben tudják, mennyi munka, szervezés szükséges az elkészítésükhöz. Mi a kulisszák mögé invitáljuk az olvasót.
Dél-amerikai kalandozásomnak izgalmas korszaka kezdődött el akkor, amikor Nicolas barátommal szülőhazája földjére léptünk. Chilei úti célunk barátom szülővárosa, Chillan volt, ahol a nagymama születésnapjára kellett megérkeznünk tíz nap alatt. Bár Chilében, az ország alakjából kifolyólag, nem nehéz útirányt találni, mégis szaporáznunk kellett, hiszen 2500 kilométeres út állt előttünk…
Biogazdálkodást folytat a hegyesdi Sátormapusztán az Angliából hazatelepült házaspár. A Tapolcához közeli tanyán vadkörtefák között legelnek a húsukért tenyésztett szürke marhák, ám a háziak a világért sem ennének belőlük.
A gazdálkodó ember egyik legnagyobb ellensége a jégeső. Védekezni eddig csak ott tudott ellene, ahol működött a jégelhárító rendszer. Jó húsz éve csak egy ilyen maradt az országban, pár hete viszont ismét fegyvereket állítottak csatasorba. Az ország hét pontján jégágyúk merednek az égre.