Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

150 milliót kapnak a civilek

2009. szeptember 25. | péntek A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium civil szervezeteknek meghirdetett, Zöld Forrás pályázatán 112 környezetvédelmi projekt összesen 150 millió forint támogatásban részesült - áll a tárca közleményében. A támogatott pályázatokból természetvédelmi feladatok valósulnak meg, illetve környezeti nevelést és szemléletformálást célzó tevékenységet végeznek a zöld civil szervezetek.

„Fontos, hogy a civil szervezetek is részt vegyenek a környezetvédelmi programokban, hiszen a környezet ügye csak civil együttműködéssel és társadalmi szemléletformálással vihető sikerre.” – jelentette ki Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Ennek érdekében a miniszter 112, civil szervezetek által benyújtott környezetvédelmi projekt támogatásáról döntött a Zöld Forrás pályázat keretében. A 150 millió forintos keretösszegből 300 ezer és 3 millió forint közötti támogatással valósulhatnak meg a zöld projektek, melyek konkrét természetvédelmi tevékenységhez kapcsolódnak, illetve a környezeti nevelésre és a szemléletformálásra fókuszálnak.

Összesen 25 millió forint támogatást nyert húsz környezeti nevelési feladatot végrehajtó projekt. Ezek a pályázatok az óvodásoktól az egyetemistákig mindenkit megszólítanak, táboroztatás, szakkörök, madárgyűrűzés, vetélkedők egyaránt előfordulnak közöttük. A projektek az éghajlatvédelem, energiatudatosság, természetvédelem, tudatos vásárlás, komposztálás témaköréhez kapcsolódnak. A nyertes pályázatok között található olyan projekt is, mely a környezeti nevelők képzését, továbbképzését célozza meg. A pályázati pénzből többek között folyamatos és rendszeres környezeti nevelés indul a Klorofill Oktatóközpontban, a Szatmár-Beregi Natúrparkban, a Védegylet Egyesületben és a Pécsi Zöld Körben.

Összesen 40 millió forint támogatást kapott mintegy harminc szemléletformálási célú pályázat.  Ezek között szerepel lakossági tanácsadó iroda működtetése, kiadvány és folyóirat megjelentetése, jogsegélyszolgálat, film- és rádióműsor készítése, társadalmi részvétel támogatása, akciónapok szervezése, illetve ösztönzés a tudatos vásárlásra. Ebből lakossági környezeti tanácsadás támogatása tizenegy pályázat esetében, közel 14 millió forint értékben történik.

51 millió forint támogatásban részesült közel negyven olyan pályázat, amelyek különböző természetvédelmi tevékenységeket és ehhez kapcsolódó szemléletformálást valósítanak meg. Ezek között szerepel békamentés, autós denevérdetektoros monitoring, fészkelő énekesmadarak monitoringja, ragadozómadarak élőhelyeinek bővítése, a nagykunsági maradvány földikutya-populációk felmérése és megőrzése, illetve az ezüstsávos szénalepke inváziós fajokkal veszélyeztetett élőhelyének kezelése és vizsgálata.

A biodiverzitás, biogazdálkodás és a genetikailag módosított szervezetek témaköréhez kapcsolódó felvilágosító programokkal hét pályázat foglalkozik, több mint 10 millió forint támogatási összeggel. A Herman Ottó Természetvédő Kör országos környezetvédelmi kampányok lebonyolításában vesz részt „Lépések a klímabarátabb, GMO-mentes Magyarország felé” címmel, míg a  Békés Megyei Zöld Kör Egyesület „Génmódosítás-mentes 21. századot!” akar.

Két kifejezetten vízvédelmi célú pályázat kapott támogatást, több mint 3 millió forint értékben. Ezek a pályázatok szemléletformálással egybekötött vízbázis védelmet és vízvédelmet hajtanak végre. Kilenc pályázat, több mint 16 millió forint támogatással az éghajlatvédelem és energiatudatosság kérdéséhez kapcsolódik. 10 millió forint támogatást nyert hat hulladékgazdálkodási pályázat, melyek nagyrészt a szemléletformálást (pl. kiadványok) tekintik elsődleges feladatuknak, a gyakorlati tevékenység (komposztálási tanfolyam, átvevőhely adatbázis fejlesztése) mellett. Zajjal kapcsolatos témakörben két pályázat nyert támogatást közel 2 millió forint összegben, melyek során zajtérképezést és zajcsökkentési szemináriumot szerveznek diákoknak.

KvVM - Szabad Föld Online
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Őrzött kerékpáros parkolók a vasútállomásokon, bringakurzusok a gyerekeknek és vasúti biciklis-csomópontok: Anglia komolyan veszi a célt, hogy kerékpárbarát országgá váljanak. Nekünk is vannak hasonló vállalásaink, de hiányzik az erőfeszítés.
Gyilkos mérgek, hatalmas környezetkárosítás, a termékek rákkeltő hatásának elhallgatása és meghamisított kutatási jelentések kövezték ki napjaink egyik legnagyobb biotechnikai mamutvállalata, a Monsanto útját a génmódosított növényekig vezető úton. Az óriáscég sötét múltját Marie-Monique Robin tárta fel a „Monsanto szerint a világ” című könyvében és a múlt héten hazánkban is bemutatott, azonos című dokumentumfilmjében.
Az Európai Unió nemzetei megállapodtak abban, hogy a gyártóknak az energiatakarékosság jegyében ügyelniük kell az építési termékekre, beleértve az ablakokat és csaptelepeket – ezt pedig törvénybe is foglalták.