2009. április 21. | kedd
Körülbelül 30 ezren vettek részt vasárnap Budapest legnagyobb, félévente megrendezett békés felvonulásán. Politikamentesség, közösség és kerekek mindenütt: a Critical Mass biciklistái így tartanak erődemonstrációt.

Az idei év a bicikliseké - hangzik el egyre több fórumon, és a fővárosban valóban egyre több a

bringás. Azok, akik nap mint nap két keréken közlekednek, és akik csak hétvégén veszik elő a járművet, minden év áprilisában és szeptemberében összegyűlnek, hogy megmutassák, milyen sokan vannak. Most hétvégén is harmincezres tömeg indult a Tabánból, hogy a belváros lezárt útjain a Városligetig kerekezzenek, kerekezzünk. Biciklik, görkorcsolyák, gördeszkák és rollerek lepték el az utakat, figyelmeztetve az arra járókat: számunk már elérte a kritikus tömeget. Bicikliutakat, kerékpársávokat, biztonságos közlekedést, tisztább levegőt szeretnénk, legalább 30 ezren.

"Egy ideig azt hittük, hogy a kulcs politikusoknál van, de rájöttünk, hogy lenyelték, majd ráültek, az ajtó mögött viszont elég klassz dolgok vannak. Muszáj kinyitni valahogy. Így aztán nekirohantunk néhányszor több tízezren, sikerrel. Idén sem lesz kétszer annyi biciklisáv,

ahogy tavaly sem lett, viszont idén is kétszer annyian ülnek bringára, ahogy tavaly is. Lassan már tömegesen közlekednek biciklivel az emberek. Kőművesek, egyetemisták, színészek és cégvezetők. Ez minden beruházásnál hatékonyabban változtatja meg Budapestet" - írják honlapjukon a szervezők.

A felvonulás célja, hogy Budapestből biciklis város váljon. A vasárnap az utakon hömpölygő tömeget, a felvonulás végén a Városligetben bringát emelőket, a hétköznap is mindent ellepő kerékpárosokat elnézve ideje lenne új célt keresni - az eredetit már elértük. Hiszen a biciklis várost elsősorban a biciklisek teszik azzá, és ha nem is egyszerre és együtt, de már majd' minden nap kritikus tömeg kerekezik a főváros útjain. És a közösségnek holnaptól, vagy akár már mától bárki tagja lehet - ez a kritikus tömeg mi vagyunk.
Fotó: Bohanek Miklós, Schell GergelyBármelyik fotóra kattintva megnyílik képgalériánk!
Az első Critical Mass - magyarul Kritikus Tömeg - felvonulást 1992-ben rendezték San Franciscoban. Neve egy filmből ered, amelyben kínai biciklisek csak akkor kelhetnek át egy kereszteződésen, ha számuk eléri a "kritikus tömeget". Magyarországon először 2004 szeptemberében, Budapesten tartották meg a demonstrációt. Idén a főváros mellett más és más időpontokban Berettyóújfalu, Debrecen, Eger, Esztergom, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár és Szombathely is rendez felvonulást.