Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Hogy lehetünk biztonságban?

2009. április 13. | hétfő
Az egyik leggyakoribb kifogás a biciklizéssel szemben, hogy sok a lopás. Igaz ami igaz, sok járgánynak lába – kereke – kél, különösen a nagyvárosokban, de ha gondoskodunk megfelelő zárról, kevés a félnivalónk.
A minőséget persze meg kell fizetni derül ki azonnal, amikor hozzálátunk a válogatáshoz. A már ezer forint alatt beszerezhető, számkódos vagy kulcsos, általában színes műanyaggal borított sodronyzárak szinte semmit sem érnek. Vigyáznunk kell a látszatra vastagabb zárakkal is, mert sokukban ugyanilyen vékony sodrony található, ezt pedig az erővágó egyetlen vágással kettéválasztja ezt számos internetes videó is illusztrálja. Még a valamivel vastagabb sodronyt is legfeljebb három vágással sikerül ártalmatlanná tenni.

A legjobb, ha vastag edzettacél láncot vagy U-lakatot használunk. Az előbbit 4-5 ezer forinttól lehet beszerezni, míg az utóbbit 8-9 ezer forinttól. Mivel a fém is pillanatok alatt törékennyé tehető, figyeljünk rá, hogy az erős zárból is olyat vegyünk, aminek van külső borítása a láncokat általában textillel, az U-lakatot műanyaggal borítják be. Ezek a zárak meglehetősen súlyosak, de az U-lakathoz általában a vázra szerelhető tartó is jár, a láncot pedig sok bringás a vállán átvetve hordja. Ugyanúgy, ahogy kerékpárt, hasonlóképpen zárat is szaküzletben érdemes venni itt biztosan olyanok szolgálnak ki, akik maguk is biciklivel járnak, s tapasztalatból tudják, hogy mit érdemes használni.

Ha megvan a zár, még mindig nem mindegy, hogyan és hová lakatolunk. Ritka, de megesik különösen drágább biciklik esetében , hogy az oszlop, amihez járművünket kötöttük, könnyebben szétszedhető vagy mozdítható, mint a lakat, így egyszerűen kiemelik az aszfaltban lazán álló oszlopot. Arra is volt már példa, hogy a tolvajok a biciklitárolóként használt fát vágták ki, hogy a kerékpárhoz jussanak. Figyeljünk rá, hogy a bicikli ne legyen kibújtatható” a lakatból, s ha csak lehet, ne vagy ne csak a kereket zárjuk le a legrosszabb esetben is egy kis csavarozás, és már le is szerelték a vázról...

Persze, a legegyszerűbb tanács a lakatolásnál: használjuk a józan eszünket! Ez, egy jó zárral kombinálva, minden valószínűség szerint megvéd a biciklitolvajoktól.
Ilijin Kinga
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Őrzött kerékpáros parkolók a vasútállomásokon, bringakurzusok a gyerekeknek és vasúti biciklis-csomópontok: Anglia komolyan veszi a célt, hogy kerékpárbarát országgá váljanak. Nekünk is vannak hasonló vállalásaink, de hiányzik az erőfeszítés.
Gyilkos mérgek, hatalmas környezetkárosítás, a termékek rákkeltő hatásának elhallgatása és meghamisított kutatási jelentések kövezték ki napjaink egyik legnagyobb biotechnikai mamutvállalata, a Monsanto útját a génmódosított növényekig vezető úton. Az óriáscég sötét múltját Marie-Monique Robin tárta fel a „Monsanto szerint a világ” című könyvében és a múlt héten hazánkban is bemutatott, azonos című dokumentumfilmjében.
Az Európai Unió nemzetei megállapodtak abban, hogy a gyártóknak az energiatakarékosság jegyében ügyelniük kell az építési termékekre, beleértve az ablakokat és csaptelepeket – ezt pedig törvénybe is foglalták.